Összefogás és a közjó erősítése – egyházakkal egyeztetett a kormányzat
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Összefogás és a közjó erősítése – egyházakkal egyeztetett a kormányzat" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetőinél tettek látogatást a kormány képviselői – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága pénteken az MTI-vel.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert és Hölvényi György egyházügyi államtitkárt Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökhelyettese; Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke; Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök, valamint a Feldmájer Péter Mazsihisz-elnök által vezetett egyházi képviselők fogadták. Ezekkel a látogatásokkal elkezdődött az az egyeztetés-sorozat, amelyet az Emmi „kezdeményez a közösségi célok érdekében történő együttműködés javítására” – áll a közleményben.
A találkozókon a kormány képviselői bemutatták az új egyházügyi államtitkárt, aki hangsúlyozta a rendszeres és kiegyensúlyozott, a cselekvő szolidaritás jegyében történő kapcsolattartás fontosságát. Semjén Zsolt pedig felhívta a figyelmet az ország új Alaptörvényében megfogalmazott elvekre, amelyek részben átrendezik többek között az idősgondozással kapcsolatos állami feladatokat.
Balog Zoltán miniszter ismertette a szociális és az oktatási szférát érintő változásokat, továbbá a közfeladat-ellátás állami finanszírozásának várható változásairól tájékoztatott. Reményét fejezte ki, hogy miután az új minisztériumi struktúrában a legtöbb, egyházak által is ellátott közfeladatot érintő ágazat, valamint az egyházi kapcsolattartás is az Emmi felelősségi körébe tartozik, az egyeztetések hatékonysága javulni fog.
Az egyházak vezetői kifejtették: közfeladat-ellátó intézményeik fenntartására nem kérnek se több, se kevesebb állami támogatást, mint amennyi a hasonló állami intézményeknek jut. Hangsúlyozták, hogy az egyház számos formában végez az egész társadalom számára nélkülözhetetlen tevékenységet, nemcsak akkor, amikor oktatási, szociális, egészségügyi vagy kulturális területen végez szolgálatot, hanem akkor is, amikor sajátos küldetésének megfelelően hitéleti tevékenységet folytat.
A találkozók során a felek egyetértettek abban, hogy „az állam és egyházak kapcsolatának hosszú távú alakításában elsődleges szempont a társadalmi összefogás és a közjó erősítése” – olvasható a minisztérium közleményében.
Kapcsolódó írásunk:
Állami vezetők a Mazsihisz Síp utcai székházában
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.