Megvert zsidó férfi: Bajnai vizsgálatot kért Draskovicstól
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Megvert zsidó férfi: Bajnai vizsgálatot kért Draskovicstól" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Forrás: MTI
A kormányfő szerint az országban senkit nem érhet inzultus, sérelem a származása vagy a vallása miatt.
Bajnai Gordon felkérte Draskovics Tibor igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja a Dohány utcában megvert zsidó férfi ügyének körülményeit, tájékozódjon a történtekről, és tegyen javaslatokat, mit lehet tenni a hasonló helyzetek elkerülése érdekében – közölte a kormányszóvivő a csütörtöki tájékoztatón.
Szollár Domokos hozzátette: a miniszter feladata az is, hogy megnézze, milyen ütemben zajlik a vizsgálat. Az országban senkit nem érhet inzultus, sérelem a származása vagy a vallása miatt – hangsúlyozta a kormányszóvivő.
Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese szerdán közölte az MTI-vel: közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást a BRFK szervezett bűnözés elleni osztálya három férfi ellen, akik megvertek egy férfit Budapesten. A férfit még június 30-án éjjel bántalmazták a Dohány utcában, a megvert férfi a VII. kerületi kapitányságon tett feljelentést – mondta el Sass Oszkár.
Kapcsolódó írásunk:
„Zsidó vagy?” – „Igen” Aztán nekiugrottak a Dohány utcánál
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.