Tízezrek a Siratófalnál: Jeruzsálem ünnepel
Sok tízezer zsidó zarándok érkezett meg a Nyugati Falhoz ma délelőtt, hogy megkaphassák a kohanita áldást. Az amerikai nagykövet, a fia és az unokája is ott volt a papok közt, akik megáldották a hatalmas tömeget.
Kétszer hangzott el a kohanita áldás hétfőn délelőtt, Pészach félünnepén a Templom-hegy lábánál, a Siratófal előtti területen, amelyen alig fértek el az ünneplők. Az ilyenkor a kohaniták, papok szájából elhangzó áldás szövege a Tórából származik: „Áldjon meg az Örökkévaló és őrizzen meg! Világíttassa az Örökkévaló neked az ő színét és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd az Örökkévaló az ő színét és adjon neked békét!”.
Az Egyesült Államok nagykövete, David Friedman maga is kohanita családból származik és maga is ott volt az unokájával és a déunokájával együtt (akik magától értetődően szintén kohaniták) a több száz pap között az áldást osztó tömegben.
peszach_kohanita_2.jpg
Az esemény nagyon komoly rendőri biztosítást igényelt az utóbbi napok erőszakos összecsapásai miatt.
A The Times of Israel írása alapján
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története