Betöltés...
  /  

Teljesen felújítják a makói zsinagógát

Tavasz közepére elkészülnek a makói kis zsinagóga teljes rekonstrukciójával – számolt be a Rádió 7.

Urbancsok Zsolt, a Kecskeméti Ármin Baráti Társaság elnöke a rádiónak elmondta: ez a beruházás része, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége: Magyar zsidó örökségek útja Kelet-Magyarországon elnevezésű elnevezésű turisztikai projektnek, amelyben Makó mellett még négy település vesz részt.

Az elnök hozzátette: a teljes projektre a magyar állam és az unió összesen 1,4 milliárd forintot fordít. Makón nem csupán a kis zsinagógát teszik rendbe, hanem tavaly elkészült a Jángori zsidó temetőhöz vezető út, illetve az ott lévő buszforduló, valamint az Eötvös utcában egy zsidó látogatóközpontot alakítanak kis.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek