Székesfehérvárra érkezett az Élet Menete Alapítvány vagonkiállítása
A székesfehérvári vasútállomásra érkezett az Élet Menete Alapítvány utazó vagonkiállítása. Képek, videók és hanganyagok segítségével idézik fel elsősorban a Magyarországon történt holokauszttal kapcsolatos eseményeket – derült ki az M1 délutáni műsorából.
Az Élet Menete Alapítvány 2005 óta utaztatja egyedülálló vándorkiállítását, amely egy korabeli tehervagonban mutatja be a holokauszt magyarországi történéseit. A kiállítás a Kárpát-medence közel száz városában járt már, és több mint százezren tekintették meg határokon innen és túl.
Az alapítvány célja – ezzel a kiállítással is –, hogy merjenek a fiatalok a témáról beszélni, valamint, hogy hiteles képet kapjanak a vészkorszak pusztításairól – fogalmazott Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Túlélők összegzései is olvashatók
Tartalmilag a holokauszt magyarországi történetét bemutató fotók mellett a látogató túlélők összegzéseit is elolvashatja a vagon falán, ugyanakkor a digitális képkeretekben olyan többlet tartalmat is talál, amely jobban segíti a kérdés átgondolását.
Az európai történések is megjelennek
A magyarországi eseményeket bemutató fotók mellett a holokauszt európai történései is megjelennek, bemutatva napjaink zsidóellenes és rasszista jelenségeit is. A részletes helytörténeti anyagok és az általános ismeretek mellett megjelenő személyes emlékek és a korszellemmel szemben álló embermentők történetei a „Mit tehetek én, hogy ilyen még egyszer ne ismétlődhessen meg?” kérdésre próbálják meg irányítani a figyelmet – mondta el Gordon Gábor.
A különleges tárlatot március 25-ig lehet megtekinteni, térítésmentesen a vasútállomás egyik külső, Mártírok útja felőli vágányán. Áprilisban pedig Győrbe és Szombathelyre utazik tovább a vagonkiállítás. (Forrás: M1)
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története