Százmillió forintból segíti a Mazsök a holokauszt-túlélők második generációját
Százmillió forintot különít el a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) a holokauszt-túlélők második generációja szociális és egészségügyi problémáinak megoldására – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Százmillió forintból segíti a Mazsök a holokauszt-túlélők második generációját" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Azt írták: a Mazsök kuratóriuma szerdai ülésén határozatot erről. Hozzátették: a segítségnyújtás részéleteinek kidolgozására szakértői csoportot hívnak össze a zsidó szociális és egészségügyi intézmények közreműködésével.
„Ez a döntés egyedülálló jelen pillanatban a világon, és remélhetőleg egy hosszú, évek óta tartó diskurzust fog lezárni” – olvasható a közleményben.
Szabó György, a Mazsök elnöke az MTI megkeresésére hangsúlyozta, hogy nem közvetlen pénzbeli juttatásról van szó, hanem gyógyellátásban, otthoni ápolásban, segítségnyújtásban részesülhetnek majd az arra rászorulók.
Elmondta: a programot kidolgozó szakértői munkába bevonják a zsidó szeretetszolgálatot, a zsidó egészségügyi intézményeket és a holokauszt-túlélőkkel foglalkozó legjelentősebb szervezeteket.
Hozzátette: a reményei szerint az év második felére elkészülő programot a Mazsök kuratóriuma hagyja majd jóvá, és ez után kezdődhet a konkrét segítségnyújtás.
Szabó György kitért arra: világszerte komoly probléma, hogy a holokauszt-túlélők gyermekei sok esetben a túlélőknél súlyosabb egészségügyi, főként pszichés problémákkal küzdenek. Ezek a problémák elsősorban az 1945 és az 1960-as évek eleje között születetteket sújtják. Problémáik sok esetben megnehezítették a munkahelyük megtalálását, illetve megtartását is, így a mára jobbára nyugdíjas korosztály számára ez komoly szociális problémává is vált.
A holokauszt utáni kárpótlások minden esetben csak a túlélőkre vonatkoznak, a másodgenerációra nem, ezért az ő nehézségeik kezelése világszerte foglalkoztatja a zsidó közösségeket. Magyarországon ezt a problémát oldhatja meg a Mazsök döntése – mondta Szabó György.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.