Betöltés...
  /  

Szalagavató a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskolában

P.T. / Mazsihisz


December 18-án, szombaton a Shabat kimenetele után megtelt a zuglói iskola aulája. Családtagok, barátok, ismerősök, valamennyi generáció tagjai kíváncsian várták a 13. évfolyam számára jelentős eseményt.



A várakozás a szokásosnál is fokozottabb volt, mivel tavaly nem tartottak szagavatót, ez az első olyan évfolyam, akik tizenhárom évig járnak a BZSH iskolájába. A hat elemi után, a nyelvi előkészítő évfolyamon, egy éven át intenzív nyelvi képzésben (héber és angol) részesültek.

szalagavato_scheiber_3.jpgszalagavato_scheiber_3.jpg
Dr. Réz Gáborné


Réz Gáborné dr. igazgató asszony beszédében kiemelte, hogy a mostani végzősök jelentős része tizenhárom évvel ezelőtt, az iskola megnyitásakor kezdte meg tanulmányait az új épületben.

Deutsch Róbert az iskola főrabbija, az éppen azon héten zárult Bereshit könyv szavaival köszöntötte a két osztályt, és sok sikert kívánt az érettségihez. A szalagavatót hagyományosan a következő évfolyam tanulói szervezték, az ő nevükben Bandi Ágnes búcsúzott a végzősöktől.

szalagavato_scheiber_4.jpgszalagavato_scheiber_4.jpg
Deutsch Róbert

A beszédek után a várva várt szalagfeltűzés következett, először az A (osztályfőnök: Deák Anna), majd a B (osztályfőnök: Mártha Zsolt) tanulóinak nevét olvasták a műsorvezetők.

A program kulturális részében elsőként a kivetítőn követhettük nyomon a diákok életét gyermekkoruktól egészen mostanáig. Számos fénykép mutatta be az iskolában és a különböző közös programokon szerzett feledhetetlen élményeket. Versek, dalok, táncok következtek. Mindkét osztály külön-külön osztálytáncot mutatott be.

szalagavato_scheiber_5.jpgszalagavato_scheiber_5.jpg
Bandi Ágnes


A szervezők is tánccal búcsúztak. Fellépett az Is Real project zenekar is, melynek egyik énekes a végzős Kuna Kata.

A szünet után a vendégek a karzatra, illetve a terem két oldalára vonultak, üresen hagyva teret a diákoknak, a hagyományos keringőhöz. A fehérruhás lányok és a frakkos fiúk több hónapos gyakorlásuk eredményét mutatták be mindannyiunk örömére.

A program hivatalos része ezzel ért véget. Az érettségizők hajnalig buliztak az „afterpartyn”, természetesen már az iskolán kívül.

Az iskola honlapja ide kattintva érhető el.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek