Sírgyalázások a kassai zsidó temetőben
Szilvássy József, Pozsony / Forrás: Nol
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Sírgyalázások a kassai zsidó temetőben" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Keddre virradó éjjel összesen ötvenöt sírt gyaláztak és rongáltak meg a kassai zsidó temetőben – közölte a Korzár szerkesztőségével Jaroslav Begala, a sírkert gondnoka.
– A kár legalább ötvenezer euró, de ennél sokkal döbbenetesebb volt az elém tárult szomorú látvány. Ilyesmire épeszű ember nem vetemedik – nyilatkozta Begala a megyei napilap munkatársának.
Pavol Sitár, a helyi zsidó hitközség elnöke érdeklődésünkre elmondta: – Sajnos, nem először dúlták fel a sírhelyeket. Nagyon tartok attól, hogy nem is utoljára.
Egyébként éppen tíz évvel ezelőtt három kiskorú, általános iskolás fiú több mint száz sírt rongált meg. Miután a rendőrség kinyomozta a tetteseket és előállította őket, azt vallották, hogy aranyat kerestek, s mivel nem találtak, ezért dühükben síremlékeket törtek össze.
Pavol Sitár közölte azt is, hogy rövidesen kamerákat szerelnek fel a temetőben, s így szeretnék megakadályozni az újabb vandál cselekedeteket. Jana Mesárová, a kelet-szlovákiai kerületi rendőrkapitányság szóvivője közölte, hogy nagy erőkkel keresik a tetteseket.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.