Betöltés...
  /  

Sikeres volt hazánk csapata a 18. Maccabi Világjátékok

Horváth József elnök Maccabi VAC


Harminc magyar fiatal utazott Izraelbe 2009 júliusában, hogy képviselje Magyarországot, a magyar zsidóságot, a Maccabi Vívó és Atlétikai Clubot a világ harmadik legnépesebb és a zsidóság legnagyobb rendezvényén, a Maccabi Világjátékokon.



A magyar csapat 1989 óta vesz részt a négyévente megrendezésre kerülő Játékokon. Ebben az évben harminc fiatal magyar zsidó sportoló utazott Izraelbe, hogy a sport révén hatvanöt ország több, mint ötezer és Izrael közel kétezer sportolójával találkozzon. A Maccabi Játékokon harmincnégy sportágban, fiúk és lányok, juniorok és szeniorok, amatőrök és profik mérték össze tudásukat, erejüket és ügyességüket.


A Maccabi Játékok több, mint egy verseny. A sport egy lehetőség a világ sok országából érkező zsidónak, hogy egy különleges és egyedi élmény révén, a sportoláson és versenyzésen keresztül találkozzon és kapcsolódjon zsidó identitásához.

A 18. Maccabi Világjátékokon részt vevő magyar delegáció tagjai közül tizennyolc résztvevő számára ez volt az első izraeli látogatás.

Auschwitzot túléltek dédunokái is szerepeltek a csapatban – volt egy sportoló, akinek édesapja megkapta a Világ Igaza kitüntetést, édesanyja pedig zsidó volt, tíz női sportoló volt a csapatban, ami nagyon magas arány a többi delegációval összehasonlítva

maccabi_6.JPGmaccabi_6.JPGmaccabi_7.JPGmaccabi_7.JPGmaccabi_8.JPGmaccabi_8.JPGmaccabi_10.JPGmaccabi_10.JPG


A megszerzett érmek számát tekintve a 18. Maccabi Játékok volt a legsikeresebb a magyar csapat számára. Sportolóink összesen 7 éremmel tértek haza:


Keresztúri Hanna – karate arany
Kovács Laura – kardvívás arany
Kovács Laura, Luczáti Zsófia, Pálffy Petra – kardvívás csapat arany
Nagy Orsolya – ugrás ezüst
Kőhalmi Péter – páros tenisz ezüst
Nagy Orsolya – felemás korlát bronz
Polgár Judit – rapid sakk bronz


A Maccabi Játékok alatt a résztvevők találkozhattak a világ zsidóságával, megismerhették Izrael szépségét, kihívásait és gazdag kultúráját. A szervezett programok révén a sportolók részt vettek koncerteken, kirándulásokon és látogatást tettek az ország különböző részein.

A résztvevők tele energiával és motivációval tértek haza, hogy segítsék a magyarországi zsidóság újjászületését, hogy a Maccabiah szellemiségét továbbadják zsidó társaiknak. Ez az izraeli utazás számukra sokkal több volt, mint részt venni egy versenyen. Ez az utazás egy lehetőség volt összekötni az örökségüket a jövőjükkel, kapcsolódni Izraelhez, a zsidó néphez.

maccabi_9.JPGmaccabi_9.JPGmaccabia_3.JPGmaccabia_3.JPG


Köszönjük minden támogatónknak, hogy mindezt lehetővé tette számunkra. Támogatóink nélkül nem tudtuk volna megvalósítani ezt az álmot, ezt a különleges élményt.

A magyar Maccabi elkötelezetten hisz abban, hogy a sport a legjobb eszköz arra, hogy mindazokat, akik még nem aktív tagjai a zsidó közösségnek, bevonja a zsidó életbe. Mindazok a fiatalok, akik részt vettek a Maccabi Játékokon, immár részei a zsidó közösségnek, a Maccabi családnak.

maccabia_5.JPGmaccabia_5.JPGmaccabia_4.JPGmaccabia_4.JPGmaccabia_2.JPGmaccabia_2.JPG


Témák:
Ezek is érdekelhetnek