Betöltés...
  /  

Obama elnök a Fehér Házban köszöntötte Hanuka ünnepét

Kori Schulman írása alapján / Fehér Ház


Barack Obama elnök, Joe Biden alelnök valamint az elnök felesége Hanuka második estjén zsidó közösségek vezetőinek társaságában emlékezett meg a Fehér Házban Hanuka ünnepéről.



A hanukia meggyújtása előtt az elnök a köszöntőjében így fogalmazott – „Ma éjjel azért gyűltünk össze, hogy egyszerű, de örök időkre tanulságos történetet ünnepeljünk meg. Az idegen uralom alatt szenvedő ősi Izraelben játszódik. A zsidóknak tilos volt nyíltan gyakorolni vallásukat, és a Szent Templom, beleértve a Szentek Szentjét, megbecstelenítve állt.

Egy kis csoport, Júdás Makkabeus vezetésével felkelést robbantott ki, hogy felszabadítsák városukat és népüket, csodálatos módon a Szentélyben az egy napra elegendő olaj nyolc napig égett.


Ez a csoda reményt adott azoknak, akik a reménytelenséggel küzdöttek, 2000 éve a világ minden pontján emlékezünk a hit és a kitartás fontosságára. Akkor mutattak ösvényt számunkra, amikor a jövő sötétségbe borult. Amikor meggyújtjuk a lángokat, emlékezzünk azon áldozatokra, akik kivívták nekünk a szabadságot. Imádkozzunk hadseregünkért, amely szabadságunk felett őrködik nap mint nap, és imádkozzunk azokért, akik ezt az ünnepeket otthonuktól távol töltik.

Gondoljunk azokra is, akik számára ezek a gyertyák nem csak a múlt győzelmét, de a reményteli jövőt is kifejezik. Férfiak, nők és gyermekek, legyenek bármely vallás hívei, akik még mindig az önkény és elnyomás alatt szenvednek.

Ezért helyezik a családok a hanukiát nyilvános helyekre, hogy az egész világ láthassa annak fényét. Ahogy a Talmud tanítja: „Ameddig az ember él, sosem hagyhatja el hitét.

Ezt a csodálatos hanukiát a New Orleans-i Bet Israel adta kölcsön számunkra, öt évvel ezelőtt a Katrina hurrikán több méter mély víz alá temette az ottani zsinagógát. A mentési munkálatok során találták meg ezt a hanukiát, a sár és agyag alatt, amely ma itt áll a tragédiára emlékeztetve, de egyben a reményt fejezi ki számunkra.

Az érzésben osztozik velünk Susan Retik. Olyan ez, amelyet mindannyian ismerünk, férjét, Davidot a szeptember 11-i terrormerényletben gyilkolták meg. Susan könnyedén elmerülhetett volna a reménytelenség és bánat örvényében, de személyes veszteségén túllépve inkább humanitárius misszióra szánta el magát, és többedmagával megalapította a „Túl szeptember 11-én” nevű csoportot, amely lelki válságban lévő afgán özvegyeknek segít.

A Hanuka második napján mondjunk köszönetet az áldásokra, figyeljünk oda azokra, akiknek szüksége van imáinkra. Merítsünk erőt a nagy filozófusok szavaiból, akik szerint a csoda a lehetőségek bizonyítéka.”


Dési Tamás fordítása


Témák:
Ezek is érdekelhetnek