Nagyváradon is megemlékeztek a Holokauszt áldozatairól
Forrás: Erdély ma
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Nagyváradon is megemlékeztek a Holokauszt áldozatairól" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Már hét éve emlékeznek Nagyváradon a Nagyváradi és Bihar megyei zsidó áldozatokra január 27-én, a Holokauszt Világnapján. Mivel 1945. január 27-én szabadította fel a Vörös Hadsereg az Auschwitz–Birkenaui haláltábort, ez a nap is egy nagy nap a nagyváradiak életében.
Seidler András, a nagyváradi Zsidó Közösségi Központ igazgatója elmondása szerint minden év júniusában is megemlékeznek mindazokról, akik mártírhalált haltak a Holokausztban. Ekkor hurcoltak el Nagyváradról több mint 30 ezer zsidót, akiknek nagy többségét kivégezték. A felszabadítás után mindössze 2700-an tértek haza.
Romániában 1940 előtt körülbelül 800 ezer zsidó élt, amelynek több mint fele Észak Erdélyben. Akkor Nagyvárad nagyon fontos zsidó központ volt, amikor Magyarországhoz tartozott, a második legnagyobb zsidó közösséget számláló város volt Budapest után. Most is a második legnagyobb zsidó közösséget számláló városként tartják számon Bukarest után.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.