Nácik a seregben
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Nácik a seregben" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Forrás: Metazin
Szélsőjobboldali fenegyerekek előszeretettel jelentkeznek az amerikai seregbe, és a hivatalos tilalom ellenére fel is veszik őket. Szolgálat közben sem keltenek különösebb megütközést, már csak azért sem, mert gyakran a parancsnokok sem mennek a szomszédba egy kis fajgyűlöletért.
„Sok fehér felsőbbrendűségi aktivista azért megy katonának, hogy kiképeztesse magát a majdani hazai faji háborúra. Némelyik megvallja, hogy nem valamiféle katonai célból lő az irakiakra, hanem mert a ’hadzsikat’ megölni a magafajta fehér harcos szempontjából kötelesség” – olvassuk Matt Kennard tényfeltáró riportját a Salon magazinban.
Hadzsinak eredetileg a mekkai zarándoklaton túl lévő muzulmán hívőket nevezik, de az amerikai katonák között manapság ennek a szónak becsmérlő jelentése van, és általában az arabokat illetik vele. Szokták még „sivatagi niggernek” (sand nigger) is nevezni őket. A Keddard által megkérdezett szélsőjobboldaliak elmondása szerint ezeket a rasszista szavakat korántsem csupán a náci eszméktől fűtött katonák alkalmazzák, hanem jószerivel mindenki, a legfőbb parancsnokokig bezárólag.
Az erőszakmítoszokon felnövő szélsőségesek vonzódása a katonaság iránt persze nem újkeletű jelenség, éppen ezért az amerikai fegyveres erők szabályzata előírja, hogy a toborzótiszteknek ki kell szűrniük a nácikat és más hasonlókat. Kifejezetten kötelező például kikérdezni a jelentkezőt a testén látható tetoválásokról. Minthogy azonban 2005-ben megengedték, hogy a látható felületen (kézfejen, arcon) elhelyezett testművészeti alkotások viselői bekerüljenek a hadseregbe, a horogkereszt, az SS-jel és társaik is kevesebb figyelmet keltenek.
Ez idő tájt a súlyos létszámproblémák miatt általában is fellazultak a szabályok, például lehetővé tették, hogy büntetett előéletűek is belépjenek a hadseregbe. Magától értetődik, hogy ezután a szélsőjobboldali jelentkezők iránt is sokkal elnézőbbek lettek a toborzó irodák, pedig rájuk elvben nem vonatkozott volna az új rendelkezés.
A toborzó tiszteknek létszámtervet kell teljesíteniük, különben büntető fejtágításra vezénylik őket, az előléptetésről pedig jó időre lemondhatnak. Nem csoda, hogy a szerzőt, amikor jelentkezőnek adta ki magát telefonon, öt toborzó központ közül egy helyen sem tanácsolták el, amikor azt kérdezte, nem baj-e, hogy SS-tetoválása van.
Egy hivatalos szóvivő ebben semmi kivetni valót nem talált, mondván, hogy az alkotmány első kiegészítése, vagyis a véleményszabadság elve felülírja az egyéb szabályokat. A hite miatt senki sem tanácsolható el, legfeljebb a tettei miatt. Ezért ha valaki azt válaszolja a toborzó tiszt kérdésére, hogy azért visel a bőrén horogkeresztet, mert megragadta az ősi jel esztétikája, fel fogják venni.
Kennard egyik interjúalanya is akadálytalanul kijutott Irakba, pedig mindenki tudta róla, hogy igazi náci. A kinti parancsnokokat sem zavarta ez, mert kiváló katona volt. Persze akadt olyan náci is, akit leszereltek, de csak azért, mert a hadseregtől lopott golyószórót adott fel postán édesapja címére.
Amikor szélsőjobboldali csoportok követnek el erőszakos bűncselekményeket, a nyomozók joggal kereshetik a tettest a leszerelt katonák között. Az FBI-nak 2001 és 2007 között 203 ilyen egykori katonáról keletkeztek adatai. A belbiztonsági minisztérium természetesen figyelemmel kíséri a szélsőjobboldali csoportok tevékenységét, és egy jelentésében megállapította, hogy tagjaik között szinte általános, hogy van valamilyen katonai múltjuk. Ha más nem, egy megkezdett, de be nem fejezett kiképzés.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.