Náci ifjúsági táborok miatt tiltottak be egy német csoportot
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Náci ifjúsági táborok miatt tiltottak be egy német csoportot" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Forrás: Origó
Betiltottak Németországban egy ifjúsági szervezetet, amely iskoláskorú gyerekeknek tartott táborokat. A német belügyminisztérium szerint a táborokban náci ideológiát tanítottak a gyerekeknek.
A német belügyminisztérium betiltotta a Hazafias Német Fiatalok (HDJ) nevű szélsőjobboldali ifjúsági csoportot – jelentette be a tárca szóvivője kedden. A döntést azzal indokolták, hogy az országos szervezet rasszista és neonáci eszméket terjesztett.
Az 1990-ben megalapított HDJ gyerekeknek szervezett látszólag politikamentes nyári táborokat, ahol a nemzetiszocialista világképpel és a neonáci ideológiával ismertették meg a fiatalokat, illetve katonai jellegű kiképzést kaptak. A minisztérium szerint a szervezet célja egy „neonáci elit” kinevelése volt. A táborokban „fajismeretet” oktattak, és azt sulykolták a gyerekekbe, hogy a külföldiek „a nép ellenségei”.
A hatóságok kedd reggel megkezdték a plöni székhelyű ifjúsági csoport irodáinak és a vezetők lakásainak átkutatását és a szervezet vagyonának lefoglalását Berlin, Brandenburg, Alsó-Szászország és Szászország tartományokban.
Tavaly augusztusban a rendőrség vetett véget a HDJ egyik nyári táborának az ország északkeleti részén. Az ifjúsági szervezet a mecklenburg-elő-pomerániai Hohen Sprenz község mellett, idilli körülmények között, egy erdei patak mentén állította fel a 8 és 14 év közötti gyerekeket elszállásoló sátrakat, ahol a rendőrség többek között horogkereszttel díszített törölközőket, náci propagandát tartalmazó könyveket és hangfelvételeket talált.
A német belügyminisztérium tavaly októberben folytatott vizsgálatot a „hazafias fiatalok” ellen, és bizonyítékokat talált arra, hogy a több száz taggal rendelkező szervezet működése alkotmányellenes.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története