Mindenkit egyformán fogadunk: Heisler Andrásnál jártak az MSZP országgyűlési képviselői
Heisler András a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke 2017. november 30-án irodájában fogadta a Magyar Szocialista Párt (MSZP) képviselőit, Heringes Anitát, és Dr. Harangozó Tamást, a Magyar Országgyűlés Interparlamentáris Unió magyar-izraeli baráti tagozatának tagját.
A MAZSIHISZ tartózkodik ugyan minden pártpolitikai állásfoglalástól, fontos szak és közpolitikai kérdésekben mindig kész a párbeszédre a hagyományainkat konzekvensen tiszteletben tartó politikai erőkkel.
Heringes Anitával és Harangozó Tamással beszélgettünk egyházpolitikai, egyház-finanszírozási kérdésekről, állam és egyház kívánatos viszonyáról ismertettük velük elképzeléseinket, cseréltünk velük eszmét.
A MAZSIHISZ fontosnak tartja, hogy ezekben a kérdésekben megfogalmazza, megvitathatóvá szempontjait mind a politikai döntéshozók, mind a közvélemény számára.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.