Megnyitották a Zsidó Múzeum akadémiáját Berlinben
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Megnyitották a Zsidó Múzeum akadémiáját Berlinben" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Megnyitották a hét végén a berlini Zsidó Múzeum akadémiáját. Az új intézményben a vallások közötti megértést és a társadalmi integrációt szolgáló projekteket szerveznek.
Az akadémiát a német főváros Kreuzberg nevű kerületében álló múzeummal szemközt, az egykori nagybani virágpiac csarnokában alakították ki. Az épület műemlékvédelem alatt áll, így külsőleg nemigen lehetett változtatni rajta, ezért a „ház a házban” koncepciót alkalmazta a tervező, Daniel Libeskind lengyel-amerikai sztárépítész, aki a Zsidó Múzeum világhírű épületét is tervezte.
A több mint 10 ezer négyzetméter alapterületű csarnokot fával borított, kocka alakú építményekkel egészítették ki. A vásárcsarnokhoz kívülről illeszkedő első, ferdén elhelyezett óriás fakockában alakították ki a bejáratot. A csarnok belsejében elhelyezett második kocka a rendezvényterem funkcióját tölti be, a harmadikban pedig könyvtárat rendeztek be.
A csaknem 12 millió eurós beruházással létrehozott akadémiában csak jövőre, az építési, tereprendezési munkálatok befejezését követően kezdődik a munka, de az intézményt hivatalosan már szombat este megnyitották. Az eseményen részt vett többek között Joachim Gauck német szövetségi elnök, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter és Klaus Wowereit berlini főpolgármester.
A rendezvényen átadták a Zsidó Múzeum A tolerancia és a megértés díja elnevezésű elismerését, amellyel Richard von Weizsäcker korábbi német államfőt és Klaus Mangoldot, a német cégek kelet-európai kapcsolatait ápoló szervezet (Ostausschuss der Deutschen Wirtschaft) korábbi elnökét tüntették ki.
A 2001-ben megnyitott berlini Zsidó Múzeum a német főváros egyik legnépszerűbb múzeuma, évente átlagosan 750 ezren keresik fel.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.