Betöltés...
  /  

Lág baÓmer (A számlálás 33. napja)

Ma van Lág báÓmer
– az ómerszámlálás harmincharmadik napja, vagyis ijár hónap tizennyolcadika. A
Lág báómer (magyarul: az ómer harmincharmadik napja) köré az elmúlt két
évezredben sokféle hagyomány szövődött, egy bizonyos: a pészahtól sávuótig
tartó ómerszámlálás 33. napja többszörösen kitüntetett nap.

A kétezer évvel ezelőtt élt Rabbi Akiva tanítványai közül egy különösen súlyos járvány során az ómerszámlálás heteiben 24 ezren haltak meg, de – a hagyomány szerint – az ómer 33. napján senki sem halt meg. Ez az egyik oka az ünneplésnek.

Rabbi Akiva talán leghíresebb tanítványa Simon bár Jocháj volt, a mai napig nagy népszerűségnek örvendő Zohár állítólagos szerzője. Neki az volt a kívánsága a követőihez, hogy a halála napján majd ne szomorkodjanak, hanem mulassanak – s mivel Simon bár Jocháj állítólag éppen Lág Báómer napján halt meg, az ő emlékére is vigadni kell ilyenkor.

***

Pészah után hétszer hét, azaz negyvenkilenc napig kell a napokat számolni, mígnem beköszönt a Sávuot, a hetek ünnepe. A napok számolásának parancsa bibliai eredetű, s arra utal, hogy a Szentély korszakában Pészah második napján kezdődött az árpa aratása, és kévékbe rakása. Amíg állt a Szentély, minden nap felajánlottak ott egy bizonyos mennyiséget az aznapi aratásból.

Az ősi betakarítási ünnep, Sávuot később átalakult: a hagyomány szerint ezen a napon kapta Mózes a Szinájon a Tórát, azaz az írott és a szóbeli tant. Az ómer időszaka így összeköti a fizikai megszabadulás és a szabad néppé válás ünnepét, a Pészahot a szakrális közösséggé válással. A római hódítás időszakában ómer idején nagy pestisjárvány pusztított, s Rabbi Akiva tanítványai körében is nagy pusztítást végzett.

A pusztulás emlékére az ómerszámlálás időszaka gyászidőszak a judaizmusban, amikor tilos a zene és a tánc, nem szokás házasodni, de még hajat vágatni sem. Kivétel ez alól a számlálás 33. napja, „Lág baÓmer” amikor mindez megengedett.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek