Közel 3 millió forint támogatást nyert a Szegedi Zsidó Hitközség
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Közel 3 millió forint támogatást nyert a Szegedi Zsidó Hitközség" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Forrás: Promenád
A szegedi önkormányzat egyházügyi alapjából tizenkét felekezet harminc vallási közössége kap idén támogatást, elsősorban épületek rekonstrukciójára és eszközbeszerzésre – közölte Solymos László alpolgármester a Tisza-parti városban csütörtökön.
Az önkormányzat 40 milliós támogatásából a remények szerint 100-120 millió forintos fejlesztés valósulhat meg az egyházaknál, mivel ez a pénz sok esetben pályázati alapként szolgál – tette hozzá az alpolgármester.
Az egyházak támogatására elkülönített alapot nem az önkormányzat, hanem az erre a feladatra életre hívott egyházügyi fórum osztotta szét az igénylők között Szegeden.
A legnagyobb összeget, 2,9 millió forintot a zsidó hitközség kapta. Lednitzky András, a hitközség elnöke az MTI-nek elmondta: a pénzt az általuk működtetett szeretetház-székház homlokzati felújítására fordítják. A beruházás teljes összege csaknem 12 millió forint lesz. Az önkormányzati segítség mellett, a Mazsihisz pályázatán is csaknem 4 millió forintot nyertek, a többit a hitközség állja. A cél az, hogy mire a belvárosi rekonstrukció során a Gutenberg utca is átalakul, az ott levő épületek is megszépüljenek- tette hozzá.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.