Betöltés...
  /  

Kegyetlen és könyörtelen a Manchester-közeli zsinagógánál elkövetett támadás

A zsidóság
legszentebb ünnepén, jom kipurkor – az engesztelés napján –, amikor a nem zsidó
embertársaink közül is a szokásosnál többen keresték fel a Heaton Park-i
közösségi központot, a környék egyik legnagyobb zsidó templomát, egy autós merénylő
először a tömegbe hajtott, majd késsel támadt mindenkire, akit csak elért. A
helyszínen két ember meghalt, három súlyos sérültet kórházba szállítottak. Az
elkövetőt a kiérkező rendőrök lelőtték.

Emlékeztetünk arra, hogy ennél a zsinagógánál ez már a negyedik súlyos antiszemita incidens az elmúlt 25 évben. A mostani támadás a legsúlyosabb.

Magyarországi biztonságunkat értékelve aggódva figyeljük, hogy az utóbbi években világszerte drámai mértékben megnőtt az antiszemita bűncselekmények száma.

Együttérzünk a minden részletében borzalmas és tragikus támadás áldozatainak hozzátartozóival, a sérültekkel, valamint a Heaton Park-i gyülekezet közösségével. Mélységesen aljasnak, embertelennek tartjuk és a leghatározottabban elítéljük, hogy azon napon érte támadás a békés gyülekezetet, amikor a világ zsidósága az egész emberiségért imádkozik. 

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), Európa harmadik legnagyobb zsidó közösségének képviseletében felszólítjuk kontinensünk államainak felelős vezetőit és az Európai Unió döntéshozóit, hogy minden eszközzel előzzék meg a földrészünket fenyegető zsidóellenes támadásokat, és szabjanak gátat a már jelenleg is katasztrofális méreteket öltő antiszemita gyűlölet-bűncselekményeknek.

Mazsihisz

Fotó: Paul Currie / AFP


Témák:
Ezek is érdekelhetnek