Betöltés...
  /  

Jávor a fenegyerek, a színművész és az Ember a Goldmark teremben

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt 2018. március 22. (csütörtök) este 7 órakor a Goldmark terembe (Budapest VII. ker., Wesselényi u. 7.), ahol JÁVOR – A fenegyerek, a színművész és az Ember címmel adnak elő egy zenés játékot a Sabbathsong zenekar tagjai meghívott művészek közreműködésével.


Ennek kapcsán a művészek azt mondták: Jávor Pál – minden idők egyik legkedveltebb magyar filmszínésze, a harmincas évek férfiideálja – a vészkorszakban kiállt a kollégáiért, az üldözöttekért. Ő maga is megszenvedte azokat az időket: 1944 áprilisában eltiltották a színészettől, majd kilenc hónapos meghurcoltatás következett számára. A Sabbathsong mindezek ellenére vidáman, humorosan emlékezik a legendás színészre, így a szórakoztató zenés játékban Jávor eddig ismeretlen arcát ismerhetjük meg. Az előadás egyszerre szól a színművészről, a fenegyerekről és az EMBERRŐL.

A zenés játékot Gál Róbert, Masa Anita és Masa Tamás írta, zenei szerkesztő: Masa Tamás. Az előadás során közreműködik: Fehér Ernő, Gál Róbert, Johan János, Lisztes Jenő, Masa Anita, Masa Tamás, Neumark Zoltán.

Az esemény Facebook oldal ide kattintva. Az előadásra jegyek ide kattintva vásárolhatók.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek