Betöltés...
  /  

Izraeli orvosok képzik a gázai egészségügyi dolgozókat

A gázai övezetben is felbukkant a
koronavírus, az izraeli hatóságok pedig úgy döntöttek, hogy a nem megfelelő
körülmények között dolgozó gázai egészségügyi szakembereket felkészítik a
járvány elleni küzdelemre.

Az elmúlt napokban több tucatnyi gázai orvos, nővér és más egészségügyi dolgozó kapott képzést izraeli szakértői csoportoktól arra nézvést, hogy miképpen kell ellátni a koronavírus-fertőzésben szenvedő betegeket.

A gázai egészségügyi dolgozók képzésében részt vettek a Sheba Orvosi Központ (Ramat Gan) és a Barzilai Orvosi Központ (Ashkelon) szakemberei, igaz, azt nem hozták nyilvánosságra, hogy a foglalkozásokat pontosan hol tartották. Ennek az az oka, hogy a Hamasz múlt héten letartóztatott több gázai aktivistát, mert két órás internetes tanácskozást folytattak izraeliekkel a Zoom alkalmazás révén.

A gázai egészségügyi hatóságok ugyanakkor befogadták azt az izraeli ajánlást, hogy a nem megfelelő egészségügyi feltételek miatt az övezetben két hétről három hétre növeljék a fertőzött és fertőzésgyanús emberek karantén időszakát. A Hamasz által felügyelt gázai egészségügyi főhatóság szerint az övezetben 12-en kaptak fertőzést, közülük hatan meggyógyultak.

A The Times Of Israel cikke alapján


Témák:
Ezek is érdekelhetnek