Izrael ENSZ-nagykövete: A The New York Timesnak számot kell adnia antiszemitának tartott karikatúrájáról
A The New York Times című lapnak számot kell adnia antiszemita karikatúrájáról – jelentette ki Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete hétfőn újságíróknak az ENSZ székházában.
A karikatúra a múlt héten jelent meg a lap nemzetközi kiadásában, és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt ábrázolta, amint Dávid-csillaggal – mintegy vakvezető kutyaként – vezeti a fekete szemüveges és kipát viselő Donald Trump amerikai elnököt.

A diplomata szerint a napilap ugyan bocsánatot kért, de el kell számolnia a múlt héten közölt karikatúrája miatt. A nagykövet ugyanakkor nem jelezte, hogy pert indítana a The New York Times ellen.
„Nem az számít, hogy én elfogadom-e a bocsánatkérést, vagy sem, de amikor hibát követnek el, akkor valakinek felelnie kell ezért” – fogalmazott Danon. Hozzátette, hogy az ilyen rajzok is ösztökélhetnek a zsidók ellen elkövetett erőszakra.
A lap a hét végén bocsánatot kért, elismerve, hogy a rajz sértő és „antiszemita kliséket tartalmaz”, és a szerkesztési folyamatban elkövetett hibákat okolta a megjelenésért. „Az ilyen kép mindig veszélyes, és amikor szerte a világban erősödik az antiszemitizmus, még inkább elfogadhatatlan” – hangzott a szerkesztőségi állásfoglalás, és egyúttal „mélyreható változtatásokat” is ígért.
Izrael ENSZ-nagykövete hangsúlyozta: „az antiszemitizmusért mindenkit meg kell büntetni, lett légyen szó az ENSZ-ről, politikai felelősökről, újságírókról, politikai szakértőkről vagy professzorokról”. A diplomata egyúttal elítélte a szombaton egy kaliforniai zsinagóga ellen elkövetett, halálos áldozatot is követelő merényletet.
Donald Trump elnök hétfőn „az újságírás aljának” nevezte a karikatúra közlését. Hozzátette, hogy – mint fogalmazott – a The New York Times ugyan bocsánatot kért „a rémes antiszemita karikatúráért”, de tőle nem kért bocsánatot sem ezért, sem „a többi hamis hírért, amit naponta közöl.” (MTI)
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.