Betöltés...
  /  

Hivatalos köszönet a „Shoah Cellar” bezártatásáért

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke és Yossi Amrani, Izrael állam budapesti nagykövete közösen kereste fel Erzsébetváros polgármesterét, Vattamány Zsoltot, hogy személyesen köszönjék meg a „Shoah Cellar” bezáratását.


A botrányokkal kísért, történelemhamisítással terhelt, kegyeletsértő hely ellen a Mazsihisz mellett a zsidó közösség számtalan szervezete is felemelte a szavát. Mindezek hatására a VII. kerületi önkormányzat lépett és a múlthéten hatósági eszközökkel bezáratták a helyet.

A találkozón résztvevők egyetértettek abban, hogy minden adott ahhoz, hogy az együttműködést tovább mélyítsék.

Vattamány Zsolt kiemelte, hogy a zsidónegyedet is magában foglaló Erzsébetváros hagyományosan nagy figyelmet fordít a kerület zsidó múltjára és jelenére, ami a jövőben sem lesz másképp.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek