Haszid zsidók letelepedéséről vizionál a Jobbik
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Haszid zsidók letelepedéséről vizionál a Jobbik" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Forrás: Zoom
Free Palestine (Szabad Palesztinát) és This is the Holocaust (Ez a holokauszt) feliratú táblákkal, valamint árpádsávos és palesztin zászlóval demonstráltak csütörtökön délután mintegy ötvenen a szegedi Dugonics téren – áll a delmagyar.hu beszámolójában.
Míg a Jobbik szónokai az „izraeli terrort” ítélték el, az aktivisták Szálasi-idézeteket tartalmazó röplapokat osztogattak az egybegyűlteknek.
Szalma László, a szegedi Jobbik alelnöke a palesztinok és a magyarok sorsa között vont párhuzamot: szerinte idehaza is egyre nyilvánvalóbb a cionista befolyás.
Ennél érdekesebb, hogy Szalma úgy tudja: az egyébként masszívan jobboldali Hódmezővásárhelyen több száz haszid zsidó fog letelepedni. „A haszidok pedig nem tudnak másokkal együtt élni” –fogalmazott.
Hogy az értesülés honnan származik, nem árulta el. Előzőleg a párt helyi szervezetének elnöke panaszkodott, amiért internetes honlapok információ szerint kóser vágóhíddá kívánják átalakítani az egykori Pick-vágóhidat.
A tüntetésen jelen volt több izraeli diák is, akik felháborodottságuknak adtak hangot.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története