Betöltés...
  /  

Harsányi László: Zsidó művészek a viharban 152. rész – Demény Art(h)úr

1939-ben, az első két zsidótörvényt
követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti
Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől,
kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben
a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész,
táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon korábban időről-időre bemutattam egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. Most újra felveszem a fonalat, mert még sok nevet érdemes megőrizni az emlékezetnek.

omike-152-cimlap.jpg

Demény Artúr opera- és dalénekes Budapesten született 1891-ben.

Az első hír az akkor 22 éves zeneakadémiai növendékről 1913 februárjában jelent meg Az Újság-ban. Eszerint a Művészet és Művelődés Magyar Nők Köre hangversenyén „Demény Artúr operaénekes Rubinstein: Egy vén király, Hubay: Szeretném itt hagyni című dalait énekli.”

A kor sajtószokásai szerint a napilapok szinte mindegyike folyamatosan beszámolt a zeneakadémiai növendékek hangversenyeiről. Ezekben Demény Artúr nagyon sokszor kapott dicséretet. „Demény hangja meleg, világos fényű tenor, melynek van lágysága, de van ereje is. A magasságban még nem elég tiszta orgánuma, de a gyakorlattal ez a szépséghiba is elmúlik” – tudósított a Budapesti Hírlap 1914 júniusában.

1917–1918-ban az Operaház énekese volt (ugyanakkor hangversenyeken is fellépett Palló Imrével együtt), majd 1918 őszétől hosszú időre a Városi Színházba (a mai Erkel Színházba) szerződött. Nagy lehetőségeket kapott, így a Carmen és a Faust jelentős szerepeit játszhatta el. A kritikák vegyesek voltak: dicsérték Az Újság hasábjain, rossznak minősítették például a Nemzeti Újság-ban.

SzinhaziElet_1919_16-1695866105__pages33-33-1.jpg

1921-ben hírek jelentek meg Demény amerikai, illetve holland színházi szerződéseiről, de ezek megvalósulásáról nincs információ. Szerepelt kabaré-előadásokban is, ahol természetesen operaáriákat énekelt. A Pesti Hírlap híre szerint létrejött egy bécsi vendégszereplése 1922-ben, amihez társult egy nyugat-európai turné ígérete.

A következő évekre a viszonylag sűrű hangverseny-szereplés volt jellemző, itthon (például Corvin, Fodor hangversenyirodák, különböző zsidó szervezetek rendezésében) és a határon túlra került nagyobb városokban (Kassa, Ungvár Pozsony). Ez utóbbiakban színházi szerződésekkel is foglalkoztatták. Az újságokban megjelent értékelések közül álljon itt egy, amelyet az Újság közölt 1924 márciusában:

„Demény Artúr kultivált tenorját jól ismeri a közönség a volt népopera színpadáról. Előadása még finomabb, átgondoltabb és művészibb lett, amióta utoljára hallottuk.”

A Színházi Élet 1924. 49. számában egy érdekes kis hír jelent meg vele kapcsolatban:

„Sopronból jelentik: A Carmen vasárnapi előadása két órás késéssel kezdődött, mert a vendégszereplő Demény Arthur operaénekes délutáni vonat helyett csak az esti vonattal érkezett Sopronba. A késés nagy kárt okozott Bodonyi igazgatónak, mert a közönség egy része, türelmét vesztve, nem volt hajlandó az előadás megkezdésére két órát várni és jegyei árát a pénztárnál visszakövetelték. Bodonyi direktor az így szenvedett veszteséget olyan módon igyekezett némileg kiegyenlíteni, hogy Demény Arthur tiszteletdíjából félmillió koronát vont le.”

SzinhaziElet_1920_10-1695867269__pages17-17-1.jpg

1925–1927-ben részt vett abban a kísérletben, amelyben – mint ezt a Magyarország írta – „Néhány operaénekes konzorciális alapon megszervezkedett és elhatározta, hogy Pest környéke és a vidék színházaiban előadásokat tart.” Ez volt az Opera Staggione, amelynek pécsi, egri vendégszereléseiről is írtak a lapok.

Operaelet_2000-1602652582__pages77-77-1.jpg

A következő években külföldön élt és szerepelt. Erről szinte csak egyetlen hír tudósít – és az is csak áttételesen. A Nyírvidék közölte ezt 1940-ben:

„A mai posta meghívót kézbesített Budapestről szerkesztőségünknek. A meghívó arról számol, hogy Demény Artúr, az Operaház és a belvárosi Színház volt tagja, 13 évi külföldi a szereplése után hazaérkezett és november 15-én hangversenyt ad Budapesten.”

Erről a hangversenyről nincs tudósítás, tudjuk viszont, hogy az OMIKE Művészakcióban 1940 novemberében kétszer lépett fel, amikor a Goldmark-teremben Beethoven Fidelioját mutatták be. A hangversenyszerű előadásban Demény Artúr az első fogoly nem túl jelentős szerepét játszotta.

OMIKE műsorfüzetből 1940. november - 6.jpg

Ezekben a hónapokban többször lépett fel a Szociáldemokrata Párt és a Párthoz lazábban kapcsolódó munkás-intézmények különböző rendezvényein is.

A történelem ezen szakaszából az utolsó, Demény Artúrról szóló hír keltezése 1942. márciusi, amikor a 8 Órai Újság arról számolt be, hogy Demény rendezésében „Híres operák, híres felvonásai” címmel ifjú operaénekesek hangversenyére kerül sor.

A háborút Demény Artúr túlélte, a túlélés részletei (munkaszolgálat? deportálás? bujkálás?) még nem ismeretesek. Mindenesetre 1945 szeptemberében több újság számolt be a Szociáldemokrata Párt „Repülő Színház”-ának bemutatkozásáról, amelynek szereplői között ott volt Demény Artúr is. Majd pedig 1947 júliusában a Világ által közölt rádióműsorban lelhető fel a neve a „Kétszínű szerelem” című revüműsor szereplői között.

Az Esti Hírlap 1958 májusában tudósított a békemozgalom legjobbjainak kitüntetéséről. Arról, hogy a névsorban szereplő Demény Artúr azonos-e az előbbiekben bemutatott énekművésszel, nincs semmilyen adat. Ugyanígy hiányzik még egy fontos dátum, a halálának időpontja. Talán egyszer ez pótolható lesz.

Képek:

1.) Színházi Élet 1919. 15.
2.) Színházi Élet 1920. 10.
3.) Operaélet 200.
4.) OMIKE műsorfüzetből, 1940


Témák:
Ezek is érdekelhetnek