Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (118. rész) – Szenes Fülöp

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Az OMIKE Művészakció jelentős részben Ribáry Géza ügyvédnek (aki a PIM elnökhelyettese volt), köszönhette létét. Az ő kiváló arcképét, amely a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében található, Szenes Fülöp festőművész, mai vendégünk készítette (a keletkezés éve talán 1941).

Szenes Fülöp 1863. május 3-án született Törökszentmiklóson. 15 évesen már kénytelen volt kenyérkeresettel segíteni családját. Az első újsághír róla 1891 januárjában jelent meg. Ekkor hullott le a lepel Grasgrün Fülöpnek, a „Fischer Gusztáv utódai paszománygyár” vezetőjének arcképéről, amelyet Grasgrün 30 éves vezetői működését ünnepelve festett meg „Szenes Fülöp akadémiai festő” – tudósított a Pesti Hírlap.

Az 1890-es években folyamatosan jelen volt az országos kiállításokon, elsősorban arcképeivel. Első kiállítását 1893-ban rendezték a Műcsarnokban „Nehéz elhatározás” címmel. Képeinek fogadtatása ellentmondásos volt, példa erre a Magyar Szemle 1898. decemberi megjegyzése, amely egy Műcsarnoki kiállítás ismertetésében volt található:

„Szenes Fülöp eddig szolid képzettségű tehetségnek bizonyult, most azonban a műhelyek közhangulatának megfelelően szenzációra pályázott. Három zsánerképe gondolkodó lélekre vall, a munkáséletből merített alakjait azonban a jellemzés egyszerű eszközei helyett misztikus köddel akarja érvényre juttatni.”

1897 és 1901 között a Mintarajziskolán tanult, Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa volt. Benczúr Gyula mesteriskolájában, Münchenben, Párizsban, Nagybányán is művészeti tanulmányokat folytatott. Aranyérmet nyert képe 1900-ban Párizsban, majd 1904-ben St. Louisban.

1905-ben a Nemzeti Szalon rendezte meg Szenes „arcképkollekcióját”.

1907-ben tizenöt képével Párizsban mutatkozott be egy magánszalonban. A Nemzeti Szalon 1909. évi téli tárlatán egy női arcképét aranyéremmel jutalmazták. Párizsi tanulmányútja után műtermet nyitott Olaszországban, ahol 15 éven át dolgozott.

1917-ben 200 képből álló kiállítása nyílott meg Budapesten, a Műterem Szalonban. 1920 és 1923 között a budapesti bizonytalan helyzet (román megszállás) miatt Szatmárra és Nagyváradra költözött. 1927-ben a Nemzeti Szalonban volt újabb gyűjteményes kiállítása. Ez alkalomból hosszú interjút közölt vele a Múlt és Jövő novemberben. Többek között kérdezték zsidóságáról is. A válasz nagyon rá jellemző volt: „Kitérni? Minek? Egy hajszállal sem tudnék jobban festeni, mint így”.

Divatos volt és számos intézmény kérte fel, hogy vezetőjének arcképét fesse meg, annak valamely évfordulója alkalmából. Hosszabb időt töltött újból Nagyváradon. 1937-ben rendezték meg Szenes Fülöp 50 éves művészi pályájának ünnepi kiállítását a Fészek Klubban.

1943-ban ünnepelte a maradék zsidó sajtó és többek között az OMIKE kultúrtanácsa Szenes Fülöp 80. születésnapját. Ezen az ülésen Bálint Lajos műkritikus mondta a laudációt. (Közölte az 1943-as Zsidó Naptár.) Ebben található ez a néhány mondat:

„… Szenes Fülöp hű maradt a színgazdagsághoz, a napfényhez, a levegőhöz, a tónushoz. Témabelileg két, sőt három részre oszlott művészete. egyrészt ott volt a portré, másrészt a plein airban foglalt figurális piktúrája és ezzel kapcsolatban néhány történelmi és mondai kompozíciója. De e megtermékenyülés által ezek a különböző területek valahogy egybefogódnak. Portréi kitörnek a zárt atelier világítás, mesterségesen irányított és meghatározott fényeiből. A szabad levegő világítása teszi frissebbekké, színesebbé, világosabbá őket.”

Az OMIKE Művészakció négy képzőművészeti kiállításán vett részt.

1944-ben a betegségében őt ápoló egyetlen lányát, Adélt deportálták. Az idős művész valószínűleg éhen halt 1944. novemberében, S. Nagy Katalin szerint a budapesti gettóban.

Képek:

1.) Önarckép
2.) Ribáry Géza arcképe MILEV
3.) Tolnai Ákosné arcképe MILEV
4.) Múlt és Jövő 1927.

---