Gyász: elhunyt Turán Róbert, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár volt igazgatója

Turán Róbert tizenöt éven át, 1993 és 2008 között vezette a zsidó múzeumot. Igazgatóként átvezette a múzeumot a rendszerváltást követő évek megváltozott lehetőségein, és megnyitotta a korábban kényszerűen elzárt egyházi gyűjtemények kapuit a kutatók és a látogatók előtt. Munkája nyomán szilárd alapokra helyeződött mindaz, amit ma intézményünkben folytatunk.

Tevékenységéhez számos emlékezetes kiállítás és múzeumi esemény kapcsolódik. Igazgatósága alatt vált intézményünk széles körben ismertté, és erősödött meg szakmai tekintélye a magyarországi zsidóság rendszerváltást követő időszakának történeti bemutatásában.

Emlékét és örökségét megőrizzük, és igyekszünk méltó módon továbbvinni mindazt, amit tőle kaptunk és tanultunk.

Emlékéből és emlékeiből fakadjon áldás!

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Turán Róbertet saját halottjának tekinti. A búcsúztatás / temetés időpontjáról és részleteiről hamarosan tájékoztatást adunk.

///

Turán Róbert Szegeden született 1945. május 8-án, a béke első napján — ezt életének szimbolikus kezdeteként tartotta számon. Magyar-zsidó drámaíróként és dramaturgként pályája a Színház- és Filmművészeti Főiskolán teljesedett ki: a dramaturg szakot 1974-ben végezte el, majd 1990-ig a Madách Színház társulatának tagja volt. Fiatalkorát politikai gyanakvás és megfigyelés is terhelte, mégis következetesen a szellemi függetlenség útját járta.

Később a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár munkatársa, majd igazgatója lett (2008-ig). Munkáját a zsidó kulturális örökség megőrzése és a zsidó–keresztény párbeszéd elmélyítése határozta meg; ezért Scheiber-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével is elismerték. Kiállításokat rendezett, országos érdeklődést kiváltó tárlatokkal, miközben a drámaírást sosem hagyta abba.

Írói nevét — Ben Turán — tudatosan választotta, a magyar és héber identitás egyensúlyát keresve. Családtörténetét a 20. század traumái szabdalták: édesapja, dr. Turán Pál matematikus professzor példaképe volt; a holokauszt több rokonát elragadta, édesanyja pedig mentőmunkát végzett a háború alatt. Életében egyszerre volt jelen a történelmi emlékezet, a színház mindent átható látásmódja, és egy finom, önironikus líraiság — „a szépség koldusának” nevezte magát. Szerelmeit és belső szabadságát Janis Joplin hangjához hasonlóan szenvedélyes, elementáris erővel idézte meg.

---