Feldmájer: nem ismétlődhet meg a Képíró-ügyben hozott felmentő ítélet
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Feldmájer: nem ismétlődhet meg a Képíró-ügyben hozott felmentő ítélet" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Az, hogy valaki egy gettó parancsnokaként vett részt egy tömeggyilkosságban, önmagában háborús bűntett, és elegendő ahhoz, hogy elítéljék – nyilatkozta az ATV Startban a Csatáry-ügy kapcsán a Mazsihisz elnöke. Feldmájer Péter hozzátette: ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy az illető kegyetlen volt, vagy „széplélek”.
feldmajer_atv_12_07_19.jpg
Feldmájer úgy véli, a Csatáry László ellen szóló bizonyítékok minden kétséget kizáróan a rendelkezésre állnak, ugyanakkor az ügyészség óvatossága nem véletlen, hiszen a Képíró-ügyben is felmentő ítélet született. A Mazsihisz elnöke azonban nem gondolja, hogy létezik még egy olyan bíró a világon, aki Képírót az ügyészség által összegyűjtött egyértelmű bizonyítékok ellenére felmentette volna.
Ahogy beszámoltunk róla, a Simon Wiesenthal központ nyilvántartása szerint a világ legkeresettebb náci háborús bűnöseként nyilvántartott Csatáry Lászlót szerdán őrizetbe vette és gyanusítottként hallgatta ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A vád szerint Csatáry a kassai gettó parancsnokaként emberek kínzásában, és több, mint tizenötezer zsidó deportálásában vett részt. A magyar hatóságok már tavaly szeptemberben megkezdték a nyomozást, miután Csatáry a Simon Wiesenthal Központ látókörébe került.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.