Betöltés...
  /  

Emmanuel Macron a Kozma utcai zsidó temetőben Heller Ágnesre emlékezett

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök ma délelőtt, megérkezését követően, a hivatalos budapesti programját megelőzően, rövid magánlátogatást tett a Kozma utcai zsidó temetőben, ahol lerótta kegyeletét Heller Ágnes filozófus sírjánál.

A francia elnök szűk körben, hivatalos külsőségek nélkül emlékezett meg a filozófusról, akivel 2019-ben találkozott Párizsban.

Fotók: Lakatos PéterFotók: Lakatos Péter

A Kozma utcai temető bejáratánál Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke és Kardos Péter főrabbi fogadta a francia köztársasági elnököt, aki a látogatás során találkozott Heller Ágnes családjával is.

A Kozma utcai központi Holokauszt Emlékműnél Emmanuel Macron főhajtással emlékezett a vészkorszak magyarországi áldozataira, ahol emlékkövet helyezett el.

A találkozó végén a Mazsihisz elnöke Heller Ágnes egyik művének francia fordítását adta ajándékba Macron elnöknek, egyben kezdeményezte, hogy következő látogatásán tekintse meg a Dohány utcai zsinagógát és találkozzon a magyar zsidóság képviselőivel.

A látogatást követően Emmanuel Macron megkezdte hivatalos budapesti programját.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek