Emlékművel adózna a kényszermunkások emléke előtt a BMW
Forrás: Múlt-kor
A BMW-csoport legnagyobb részvényese, a Quandt-család ötmillió eurót szánna annak az emlékműnek a megépítésére, amely a második világháború idején foglalkoztatott kényszermunkások előtt emel főt.
A Németország egyik leggazdagabb családjának számító Quandt-família komoly profitra tett szert a náci rezsim idején, mikor kényszermunkásokat – köztük sok zsidót – fogott be gyáraiba.
Augusztusban Stefan Quandt, a BMW igazgatótanácsának tagja felkereste az egyik német munkatábor helyszínét, ami a tudósítások szerint nagyon megindította a férfit. „A dokumentációs központ abból a szempontból mindenképp fontos, hogy megemlékezzünk a nemzetiszocialista vezetés idején dolgozó kényszermunkásokról” – nyilatkozta Quandt.
Az adomány Németország legnagyobb, magánszemély által történelmi célokra felajánlott összege – emlékeztetett a Bild am Sonntag.
Stefan Quandt nagyapja, Guenther, mintegy 50 ezer kényszermunkást dolgoztatott gyáraiban, a német törvényeket kihasználva könnyedén rátehette a kezét a zsidók tulajdonában levő cégekre.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.