Előrejelzés: 31 zsidó képviselő lesz az amerikai kongresszusban
The Daily Jewish Forward / Mazsihisz
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Előrejelzés: 31 zsidó képviselő lesz az amerikai kongresszusban" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Az egyik legismertebb amerikai zsidó orgánum, a baloldali beállítottságú Forward a választási előjelzések alapján megpróbálta kiszámolni, hogy a november eleji választások után hány zsidó képviselő ül majd az amerikai kongresszusban.
Eszerint feltehetőleg 31 zsidó politikus kerül majd be a törvényhozásba: 10 a szenátusba, 21 pedig a képviselőházba. (Ez enyhe emelkedés lenne a jelenlegi 30-hoz képest.)
Van olyan választókörzet, ahol a versengő demokrata ill. republikánus politikus egyaránt a zsidó közösségből érkezett. Los Angeles San Fernando Valley körzetében például a republikánus Brad Sherman nagyarányú győzelme várható demokrata párti riválisával, Howard Bermannal szemben. A hasonló származás nem javított a riválisok viszonyán, akik egy ízben, a beszámolók szerint csaknem ölre mentek.
Nevada állam szenátusi székéért egy demokrata párti hölgy, Shelley Berkley mérkőzik a republikánus Dean Hellerrel. A küzdelem egyelőre döntetlenre áll. A tisztség elnyeréshez Shelley lemondott még képviselőházi tagságáról is – így dupla vagy semmi játékot játszik: ha veszít, kikerül a kongresszusból.
A jelentős zsidó lakossággal rendelkező körzetekben láthatunk zsidó riválisokat versengeni. Ilyen Florida (22 számú választókörzet) vagy New Jersey (9 számú választókörzet), ahol republikánus színekben az a Shmuley Boteach rabbi indul, akit a magyar közönség a Kóser szex c. mű szerzőjeként ismerhet.
New York Long Island körzetében a republikánus jelölt zsidó, míg Chicago egyik jómódú elővárosában a demokrata jelölt az. Ohio állam szenátori tisztségéért a republikánus Josh Mandel verekszik.
A Forward becslése nem vett számba minden jelöltet, csak azokat, akik eséllyel indulnak a versenyben.
Nathan Guttman írása alapján
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.