Együtt 2014: szégyen és tűrhetetlen, ami történt
MTI
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Együtt 2014: szégyen és tűrhetetlen, ami történt" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Az Együtt 2014 Választói Mozgalom szégyennek és tűrhetetlennek tartja a Parlamentben hétfő este történteket, azt, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője az Országgyűlés és a kormány zsidó származású tagjai felmérésének szükségességéről beszélt.
Az Együtt 2014 az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: „tegnap az Országgyűlésben olyan mondatok hangoztak el egy szélsőjobboldali képviselő szájából, amilyenek csak Magyarország történelmének legsötétebb éveiben”. Hetven évvel az egyik legnagyobb nemzeti tragédia, a holokauszt után a magyar parlament újra a legnyíltabb antiszemita gyűlöletbeszéd helyszíne volt – tették hozzá.
Megjegyezték, hogy a felszólalás tartalma miatt „az ülés levezető elnöke nem utasította helyre az antiszemita képviselőt, és demokratához, hazafihoz nem méltó erélytelenséggel válaszolt arra a kérdéssel megszólított kormánytag, Németh Zsolt is”. A gyűlöletkeltő, kirekesztő szavakat tegnap a magyar állam hallgatása követte – közölték.
A közleményben, amelyet a Haza és Haladás Egyesület nevében Bajnai Gordon, a Milla Egyesület nevében Juhász Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom nevében Kónya Péter jegyez, kiemelték, hogy az Együtt 2014 Választói Mozgalom a leghatározottabban elutasítja és elítéli a gyűlöletbeszéd és a kirekesztés minden formáját, és felszólították a magyar állam képviselőit: a kirekesztéssel szemben következetesen és erélyesen lépjen fel.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.