Debrecen: Gyertyagyújtással tiltakoznak a rasszizmus ellen
A történelmi egyházak és a debreceni önkormányzat a Nagytemplom elé vár mindenkit vár, aki egyetért a tiltakozó akció céljával.
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Debrecen: Gyertyagyújtással tiltakoznak a rasszizmus ellen" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Mint ahogy arról a Dehir.hu is beszámolt, Gyöngyösi Márton, a Jobbik parlamenti képviselője hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén azt mondta, itt lenne az ideje felmérjék azt, hogy az „itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”.
A politikus megnyilvánulására mindegyik parlamenti párt felháborodottan reagált. Debrecenben szervezett akcióval igyekeznek felülírni az országházban elhangzottakat. Pénteken este 18 órától gyertyagyújtással tiltakoznak a történelmi egyházak és az önkormányzat vezetői a hazai közéletben és már a Parlamentben is megdöbbentő módon hangot kapott rasszizmus és gyűlöletkeltés ellen.
Az eseményen – melynek szónoka Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke – részt vesz Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, valamint Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.
A gyertyagyújtást november 30-án, pénteken 18 órakor tartják a Nagytemplom előtt. A debreceni önkormányzat mindenkit vár, aki egyetért a tiltakozó akció céljával.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.