Binjomin rabbi a „ne láttassék, ne találtassék” parancsolat értelmezéséről

Peszách ünnepe nemcsak attól különleges, hogy ez az egyetlen olyan időszaka az évnek, amire külön hekser [kósersági pecsét] szükséges. A megszokott követelményeken túl ilyenkor attól is óvakodni kell, hogy a megerjedt gabonaszemek belekeveredjenek ételeinkbe. 

Azonban ami talán még ennél is szokatlanabb, az az, hogy a fogyasztáson kívül a birtoklás is tilos Peszách napjaiban:

„Hét napon keresztül kovász ne találtassék házaitokban…” (Mózes 2., 12:19) „Ne találtassék” – azaz ne legyen megtalálható, ne legyen a birtokunkban.

Alig egy fejezettel később a parancs – kissé módosított formában – megismétlődik:

„Kovásztalant egyetek hét napon keresztül, és ne láttassék nálad kovászos, és ne láttassék nálad kovász minden határaidban” (Mózes 2., 13:7)

A kovászos birtoklásának tilalma így – talán a Tórában egyedülálló módon – e két parancs összevonása által vonult be a köztudatba: „ne láttassék, ne találtassék” [bál jéráe-bál jimáce]. 

De vajon nem lett volna egyszerűbb, ha a Tóra csak annyit ír le, hogy ne legyen a birtokodban semmi kovászos? 

A Talmud – szokásáshoz híven – elmagyarázza, hogy miért van szükség mindkétféle megfogalmazásra: ha csak látási tilalom lenne, akkor attól még szabad lenne elrejteni nem látható helyre, ha csak megtalálási, akkor a házon kívül elrejthetnénk (pl. garázsba – ld. Peszáchim 5b). 

E magyarázat után továbbra is nyitott marad azonban a kérdés: miért kellett a Tórának ilyen furcsán, kétféleképpen megfogalmaznia ezt az egyébként egyszerű birtoklási tilalmat?

Binjomin rabbi okfejtését teljes terjedelmében az Omek magazinban olvashatják el.

---