Bejn Hajamim: Modern könnyűzene az ősi hit szolgálatában
A nemrégiben rabbivá avatott Finali Gábor zenekara, a Bejn Hajamim nevű együttes adott koncertet a Zsidó Kulturális Fesztivál keretében kedden este a budapesti Hegedűs Gyula utcai zsinagógában.
A budapesti Hunyadi téri Körzet rabbija, Finali Gábor egy zenész barátjával, Fekete Tamás gitárossal 2015-ben alapította a ma már tizenhárom tagot számláló zenekart, amelynek nyolc zenészen kívül öt énekese van, a keddi előadáson azonban további két operaénekessel léptek színpadra.
Habár a zenekar könnyűzenei alapokra hangszerelt muzsikát játszik, mélyen megélt, spirituális áhítat jellemezte a produkciót, elvégre a Bejn Hajamim olyan tradicionális dallamokat játszik, amiket a zsinagógákban hallhatunk az istentiszteleteken. De föllépéseiken nem csak liturgikus dalokat adnak elő, hanem a világhírű izraeli popénekes, Uzi Chitman (1941-2005) legismertebb szerzeményeiből is válogatást nyújtanak.
hajamim_koncert_2.jpg
Az együttesnek a zenén túlmutató, vallásos elhivatottságáról szólva érdeklődésünkre korábban Finali Gábor rabbi azt mondta: „habár a Bejn Hajamim legfontosabb feladata azoknak a magyarországi zsidóknak az elérése, akiket reményei szerint a modern, 21. századi hangszereléssel meg lehet szólítani, ám gyakran hívják őket keresztény közösségek is, amit nagyon fontosnak tart az egymás közötti hídépítés szempontjából”.
Szöveg és fotó: K. Zs.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.