Az ősök egyszerű világából hangzik felénk az írás szava

Lőw Immánuel főrabbi

Lőw Immánuel (Szeged, 1854. január 20. – Budapest, 1944. július 19.) főrabbi, orientalista, művelődéstörténeti író. Alábbiakban a néhai főrabbi 1922-ben az 5683. zsinagógai év sátoros ünnepén elhangzott beszédét közöljük eredeti írásmódban.

---

Illata is van az eszrógnak, íze is; a myrtusnak illata van csupán (1). az ünnepi csokor két alkotó elemében a szentföld illatát köszöntjük. Izenetül, üdvözletül hat reánk az ősi hazából, amelyben telepeseink kertészkedő szorgalma felújítja az ős hajdan gyümölcsoltó művészetét.

A kertészet őshazája volt Palesztina és a szomszéd Szíria; gabonának, gyümölcsnek ott indult megnemesítése; ott vált áldássá a vadolajfa apró bogyója; ott varázsolt elő pálmaerdőt és rómaiírigyelte ízes datolyát a datolya elterjedésének legészakibb határán őseinknek ókori kertésztudása. Azután puszta lett az ország, vérontás tere lett, majd félnomád arabok tanyája és művelődésirtó ozmanok puszta birodalma.

És most újból terem a borág az ősök földjén. Késő, visszavándorolt, hazakívánkozott unokák bort sajtolnak, olajat ütnek, eszrógot termelnek az ős talajban, és nem tudjuk a szentföldi eszrógot meghatottság nélkül kezünkbe venni. Illatában izenete rejlik az ős hazának, az újjászülető földműves zsidóságnak, az anyaföld ölét-rögét munkáló testvéreinknek.

Nem illatáért vándorol hozzánk az eszróg ez ünnepen; keleti gyümölcsfák pompáját képviselni (2), de illatát köszöntjük, mint jobb jövőnek biztató zálogát.

Szerette, élvezte a régi kelet az illatot. Szagos olaj és füstölő megörvendezteti a szívet (3) és bennünk, kelet népében él az ősi kedvezés az aromák, kenetek iránt.

A legszállóbb, a legillóbb mindenek közül, ami érzékeinket csiklandja, az illat, hiszen illó voltából eredt neve is.

Így mondja 709 éve az illatok hazájának, a Provencenak szülötte, R. Dávid Kimchi.

És a mi vallásos életünk, amely az egész életet körébe vonja, áthatja, nemesíti, megszenteli, nem feledkezett meg az illatról sem.

A távozó szombattól fűszerszámnak, myrtusnak illatával búcsúzunk, mert az ünnepi pihenés illata fürdette a lelket. És hálaima köszönti az illatok változatos fajtáit, amik fában, fűben, virágban, gyümölcsben, gyökérben jelentkeznek. A szentélyben is illat, ez a legtestetlenebb érzéki hatás, terjedt el, az égő tömjén szálló illata.

Elpusztította a világbíró Róma a szentélyt és örökösre, a másik világbíró Róma átvette belőle a tömjént. Az idegenbe jutott tömjéntől elidegenedtünk, pedig áldozatainkat kísérte, átszállva a szentély tornácain. Szokatlanná vált nekünk a füstuszályos tömjéntartó. Nem maradt egyéb, mint jelkép belőle, a zsoltár kérő szava: Szálljon föl Eléd imádságos szavam, mint a füstölő tömjénfelhője.

Valami földöntúlit sejtett az ember a láthatatlan aromákban. Az írás is isten előtt kedvesnek mondja a kedves illatot.

Ezért felszálló tömjénillat a zsoltáros költőnek az imába fakadó ájtat. Mintahogy a virágsziromnak lelke a belőle fakadó, szétáradó illat, úgy az emberi lélek fakadó, áradó illata az imádság.

Az oltárt szolgálta az illat, kísérte az áldozatot (4), égő fűszerszámnak szálló illata. Emlékeztetőnek nevezi az írás: a könyörgésbe merült lélekre emlékeztesse a Teremtőt. Mert csodás, ellen nem állható emlékeztető, régfeledteket felköltő, fölidéző bűvereje van a jellegzetes szagnak. Emlékezések anyja az illat. Egész képzetsorokat idéz föl az elmerültek lezárt kincsesházából. Váratlan idéz föl és tesz éltenelevenné társító ereje elfeledettnek vélt benyomásokat a tudat dús színpadának lámpái előtt. Mély hangulatok rejlenek az illatérzetekben és csodás szellemiség, amely kényszer erejével ébreszt föl réges-régen szunnyadó képzetcsoportokat. Visszatérő, elénkömlő szag nyomtalan eltűnt régi benyomások egész szövedékét váratlan, meglepő hatással ragadja ki a feledség ködülte homályából. Ezért az illatáldozat emlékeztetés. Illat és emlék egyaránt Illatja, mint a Libanon borának zamatja: mert az illat emlékeztetője a dolgoknak, mint a provencei tudós Redák mondja (5). Minő akaratlan költ régi emlékeket föl az ó-szekrény fehér patyolatai közül előkerülő levendulakötegnek megfakult zamatja! Szinte csodálatos, hogy a szervesek föloszlásából alakuló televény öle hogyan szülheti a növény sejtjében az illatot. Noé áldozatáról az özönvíz után megkapó képben számol be az írás. Mintha magát a Teremtőt is meglepte volna a fölhatoló, földszülte illatár. Így szól: és fölhatolt az Úrhoz a kedvességes illat és szólott az Úr szívében, nem átkozom meg többé a földet – az illatszülő földet az ember miatt, jóllehet az ember szívének hajlandósága gonosz az ő ifjúságától fogva (6).

És megtanulta az ember, hogyan lehet különfogni levélnek, sziromnak, gyökérnek, gyümölcsnek illatát, a termette növénytől elválasztani s olajhoz, balzsamhoz, szeszhez kötni a lepárolt és termőhelyéről elcsalt illatolt. Nem kellett már füstölőbe dobni a mirhát, foglyává tette az ember olajban, drága kenetben, amit különben csak égő parázs heve csalt ki: az illó illatot.

És legmeglepőbb vívmányai közé tartozik a leleményes vegyi tudománynak, hogy hosszú összetétel formulákban tudja foglalni az illatok százféleségét és az anyanövény sejtjeit megkerülve, lombikban elő tudja teremteni a megkedvelt varázsillatot. És változik az illatok kedveltsége, divatja, változik céljuk is.

A növény termelte szagok nem céltalanok. A levél szaga a legelő állatot elriasztja, a virág szaga a röpködő rovart csalogatja, hogy veszendőbe ne menjen a virágnak hímpora. Este röpködő rovarok röpülő idejére esik a reájuk szoruló virág legerősebb illatozása. Van alkonyidején illatozó virág; van, amely csak verőfény idejére szorítja illatának lebegését, mikor várt rovarvendégeit a verőfény röpülésre csalja.

Az ember világában is változik az illatok divatja. Régiessé, avulttá lett a rozmaring s a levendula, elfeledtették, háttérbe tolták orchideák s a távol külföld fölkapott termékei. Nem a patyolatgyűjtő szekrény kincseit járja át az új divatos illat; nem az istentiszteletet szolgálja, a csiklandó illatok divatja a bujaság szolgálatába lépett.

Hívó eszközzé lett, mint a rovarhívó virágillat. A bujaságot szolgálja a bódító illat. Nem volt elég a kikeleti ibolyának halk illata, a heliotrop lehelete, a rózsa mámoros szaga. Illatár kíséri a bűn feltűnési kísérletét. Rikító szín és rikító szag pazarlódik el világfürdők ötórai teáin.

Jobb a tiszta név a kenetes olajnál, szól a közelgő ünnep bibliai könyve (7).

Ősidőkben a királyi menyasszony úszott illatárban. Minden öltözékeid mirha, áloe és cassia illatúak (8)!

Az aráról szól az Énekek Éneke: Ki az, ki feljő a pusztából mirhanak, tömjénnek átitatott füstjében (9)? Elparlagiasult a drága illat, kendőzés szerszámává sülyedett.

Az ősök egyszerű világából hangzik felénk az írás szava. Pásztorkodó, földmívelő ősidőben a világtalanná öregedett apa belépő fiát a véle betóduló mezei üdeség ismeri föl és szól: Íme, fiam illata, minő a friss szántású, áldott leheletű föld szaga (10).

A friss, szénaillatos mezők üde lelkét üdvözli, amint mi üdvözöljük a szentföld eszrógjának illatát, szebb jövőnek ígéretes, hírhozóját: áldja hálánk Istenünket, aki megérette velünk a szentföld megmunkálásának újjászületését.

Amen.

Jegyzetek: 1 Peszikta 185a. 2 M. III.23,40. 3 Páldab. 27,9. 4 M. III.2,2. 5 Hos. 14,8. 6 M. I.8,21. 7 Koh. 7,1 8 Zsolt. 45,9. 9 Én. Én. 3,6. 10 M. I. 27,27.

Lőw Immánuel

„A nemzet hű fiává nem a származás, nem a fajrokonság, hanem a rokon érzés, s a csatlakozó önfeláldozat avat. Nem a szívnek vére, hanem a szívnek verése” *

Egyetemi és teológiai tanulmányait Berlinben végezte. 1878-ban választotta főrabbijává a szegedi zsidó hitközség.

Sémi filológiai dolgozataival, hitszónoklataival és botanikai tudományos munkásságával nemzetközi elismerést szerzett. A magyar irodalom és történelem sok nagyságáról (Arany János, Vörösmarty Mihály, Mikszáth Kálmán, II. Rákóczi Ferenc, Deák Ferenc) mondott emlékbeszédet, s ezeket nyomtatásban is megjelentette. Magyarra fordította az Énekek énekét. Ő volt az első szegedi gyorsíró. Irányításával szervezték meg és katalogizálták a szegedi Somogyi Könyvtárat. Ő avatta fel a Baumhorn Lipót által tervezett esztergomi zsinagógát 1888-ban.

1920-ban Zadravecz István mellett szót emelt a Kun Béla vezette kommunista forradalom ellen, mert tudta, hogy az abban való zsidó részvétel megpecsételheti a magyarországi zsidóság megítélését. 1927-ben a Felsőház tagja volt.

A fasiszták 90 éves kora ellenére deportálták, de Zadravecz püspök személyesen járt el a nyilas belügyminiszternél szabadon bocsátása érdekében. Sajnálatos tény, hogy eközben az idős tudós a budapesti gettóban meghalt.


* Lőw Immánuel: Rákóczi. Két emlékbeszéd. Szeged, 1907.

---