Betöltés...
  /  

Az amerikai Mózes és Ceausescu

Egy amerikai ex-nagykövet friss könyvéből kiderül, hogyan menekítették ki zsidók ezreit Ceausescu Romániájából a szerző, az amerikai Mózes segítségével.


Románia sztálinista diktátora alatt, többek között, zsidónak is nagyon nehéz volt lenni és elhagyni sem volt könnyű az országot a zsidók számára. És akkor megérkezett Mózes. Alfred Moses egy zsidó küldöttséggel a ’70-es években.

Amikor ott járt, sokan szólították meg, kérdezvén, hogy zsidó-e. Elmondták neki, hogy Romániában, Ceausescu alatt – egyebek mellett – zsidónak is kilátástalan lenni és ő úgy döntött, kimenti ebből az országból a 25 ezer fős zsidó közösséget.

Éveken át járt vissza, közvetített a helyi zsidók és az amerikai kormány között, lobbizott, hogy Amerika segítsen kijutni a zsidóknak Romániából és hogy a bukaresti Nagy Zsinagóga, amelyet Ceausescu le akart romboltatni, megmeneküljön. Hogy Románia zsidó múltjából megmaradjanak az emlékek, de maguk a zsidók távozhassanak. Ehhez szükség volt arra is, hogy háromszor Ceausescuval is találkozzon, de végül sikerült.

Jelentős részben Alfred Moses erőfeszítéseinek köszönhető, hogy Amerika beszállt a romániai zsidók kimentésébe és a rendszerváltás idejére csaknem kétharmaduk elhagyhatta Ceausescu Romániáját. A történet szomorú sikerét mutatja, hogy a demokratikus Romániában a ’90-es években nem más, mint Alfred Moses dolgozhatott az Egyesült Államok nagyköveteként, aki minden héten elment zsinagógába állomáshelyén. A védencei nagyrészt elmentek, de ő évekig volt zsidó Romániában.

Most, 89 éves korában számolt be élete legfontosabb történetéről egy könyvben, hogyan vált előbb Mózessé, aztán nagykövetté „Egyiptomban”, Romániában, amikor Kelet-Európában a remény korszaka köszöntött – rövid időre – be.

A közelgő Hanuka szellemében azt tanulhatjuk mindebből, hogy a legnagyobb sötétségbe is be kell bátran hatolni, fellobbantani és őrizni a fényt, vigyázni és átmenteni a lángot, jobb időkre.

A The Times of Israel írása alapján


Témák:
Ezek is érdekelhetnek