A Mazsihisz vezetőivel tárgyalt a Zsidó Világkongresszus főtitkára
Mazsihisz
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="A Mazsihisz vezetőivel tárgyalt a Zsidó Világkongresszus főtitkára" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Tavalyi megválasztása után először látogatott Magyarországra a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress) főtitkára, akit a MAZSIHISZ vezetői, a főtitkárt és a szervezet brüsszeli irodájának vezetőjét Maram Sternt vacsorán látták vendégül.
A találkozón a magyar zsidó vezetők részletes tájékoztatást adtak, a honi zsidóság aktuális helyzetéről, létszámáról, a gazdasági és szociális nehézségekről, a hitközség intézményrendszeréről, s arról a széleskörű tevékenységről, amelyet a MAZSIHISZ-hez tartozó hitközségek végeznek.
A tárgyaló felek különös figyelmet szenteltek az egyre hangosabb szélsőjobboldalnak, és a rasszista, antiszemita megnyilvánulásoknak. Egyetértettek abban, hogy az egyik legnagyobb európai zsidó közösségnek, a magyarországinak, jóval nagyobb szerepet kell kapnia a Kongresszusban, ideértve a vezető testületeket is.
Feldmájer Péter a nemzetközi szervezet kormányzótanácsának tagja különösen fontosnak tartja, hogy a magyar zsidóság aktívan részt vehessen a közös munkában, amelynek egyik legfontosabb célja a világ zsidóságának politikai képviselete a nemzetközi kapcsolatokban.
worldjc_4.jpg
Zoltai Gusztáv, Maram Stern és Feldmájer Péter
Zoltai Gusztáv részletes tájékoztatást adott a magyarországi holokauszt túlélők ellátásának problémáiról, és arról, hogy jelentős erőfeszítéseket tesz a MAZSIHISZ az idős, beteg emberek támogatása érdekében.
Dan Diker átadta azt a díszes oklevelet, amelyben kinyilvánítják, hogy a MAZSIHISZ-t, mint a Zsidó Világkongresszus tagját a magyar zsidóság képviselőjének tekintik.
A kongresszusi delegáció ellátogatott a Lauder Iskolába, ahol elbeszélgettek az iskola vezetőivel és tanulóival. Elragadtatással nyilatkoztak, a kiváló, zsidó szellemű nevelésről, a jól felkészült és nyílt gondolkozású tanulókról.
A delegáció és a MAZSIHISZ vezetői találkoztak Martonyi János külügyminiszterrel és Gotfried Péterrel a miniszterelnök tanácsadójával. A részvevők áttekintették a Közel-keleti helyzetet, és hangsúlyozták, hogy Izraelnek és palesztinoknak tárgyalásokon kell tisztázniuk a vitás kérdéseket, mert csak ez vezethet el a mindenki által szorgalmazott „két-államos” megoldáshoz, amely biztosíthatná a zsidó állam békéjét és biztonságát, valamint az önálló palesztin állam megalapítását.
Dan Diker kifejtette, hogy a palesztinok által tervezett egyoldalú lépések, nem közelebb, hanem távolabb vinnének mindenkit a kitűzött céloktól, ezért ezeket nem szabad támogatni. Irán törekvéseiről megállapították, hogy az veszélyezteti nemcsak Izrael, hanem Európa, benne Magyarország biztonságát is. A már eldöntött szankciók következetes alkalmazásával, esetleges újabb szankciók bevezetésével kell a teheráni vezetőket eltántorítani attól, hogy atomfegyver létrehozására törekedjenek.
Tekintse meg képgaléráinkat
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.