Betöltés...
  /  

A Bundestag elnöke szerint a migráció miatt is erősödik az antiszemitizmus Németországban

A migráció miatt is erősödik az antiszemitizmus Németországban – mondta Wolfgnag Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke egy hét végi lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy az iszlám hozzátartozik Németországhoz.

A Bundestag elnöke szerint a migráció miatt is erősödik az antiszemitizmus Németországban src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="A Bundestag elnöke szerint a migráció miatt is erősödik az antiszemitizmus Németországban" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />


Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik legtekintélyesebb politikusa a Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a muzulmán közösségekben sokan elkötelezetten fellépnek az antiszemitizmussal szemben, a történelem pedig azt mutatja, hogy az iszlám világra nem voltak annyira jellemzőek a zsidóellenes pogromok, mint más térségekre.

Ugyanakkor valóban erősödik az aggodalom, hogy radikális muszlimok az anticionizmus által is táplált, irracionális zsidógyűlöletet terjesztenek Európában. Ezzel a főleg Franciaországban, de Németországban is zajló folyamattal a leghatározottabban szembe kell szállni – mondta Wolfgang Schäuble.

Hozzátette, hogy „az antiszemitizmus nem speciális muszlim probléma”, évszázadok óta jelen van Európában, így Németországban is, ahol a holokauszthoz vezetett, most viszont „a migráció révén is”, és az iszlám világ radikális erői miatt erősödik az Izrael elleni gyűlölet.

A gyűlölet erősödése „megmutatja, milyen nagy feladat a szabad társadalmaknak az olyan vívmányok, mint a tolerancia és a vallásszabadság védelme az egyre gyorsabban változó körülmények és a hatalmas erejű migráció közepette”.

Ez a feladat „a nyugati demokráciák nagy stressztesztje” – mondta a Bundestag elnöke, kiemelve, hogy Németország még kevésbé tűrheti el az antiszemitizmust, mint bármely más állam.

Azzal a közéleti vitával kapcsolatban, hogy Németországnak miként kellene viszonyulnia a muzulmán valláshoz és kultúrához, Wolfgang Schäuble felidézte, hogy a mindenkori kormánytagok között ő volt az első, aki még 2006-ban, szövetségi belügyminiszterként kimondta, hogy az iszlám Németország része.

Ez a kijelentés „akkor nem okozott nagy izgalmat, mert valójában csak egy ténymegállapítás”, bár arról lehetnek ellentétes vélemények, hogy egy kívánatos tényről van-e szó – jegyezte meg. Elmondta, hogy az ő véleménye az, hogy hibázik, aki nem veszi tudomásul a változásokat.

A „változásokkal együtt kell élni, és meg kell próbálni formálni őket”, mert „a történelmet nem lehet megállítani”, ezért „mindenkinek szembe kell néznie azzal, hogy az iszlám országunk részévé vált” – mondta Wolfgang Schäuble.

Arra a kérdésre, hogy ez a fejlemény mit jelent konkrétan, elmondta, hogy a muszlimoknak tudomásul kell venniük, hogy „olyan országban élnek, amelyet nem a muszilm hagyományok jellemeznek”, a lakosság nem muzulmán vallású részének pedig „el kell fogadnia, hogy Németországban emelkedik a muszlimok aránya”.

Hozzátette, hogy a békés együttéléshez és a különbségek elfogadásához társadalmi összetartásra és a német alaptörvény értékeire épülő szabályokra van szükség Ez hatalmas feladat, mert egy szabad társadalom csak akkor marad stabil, ha megfelelő mértékben ülteti el tagjaiban az odatartozás és a meghitt bizalom érzését – fejtette ki Wolfgang Schäuble.

A 82,6 milliós Németországban nagyjából 4,5 millió muszlim él, többségük török. (MTI)


Témák:
Ezek is érdekelhetnek