Betöltés...
  /  

Heisler: A Mazsihisznek a társadalommal semmiféle konfliktusa nincs

Forrás: InfoRádió

Heisler: A Mazsihisznek a társadalommal semmiféle konfliktusa nincs src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Heisler: A Mazsihisznek a társadalommal semmiféle konfliktusa nincs" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />


A Mazsihisz elnöke szerint a zsidó szervezet nem adott ultimátumot a kormánynak. Heisler András azt mondta az InfoRádiónak, hogy nem változtattak az álláspontjukon a holokauszt emlékévvel kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a magyar-zsidó együttélés nincs veszélyben, mert a Mazsihisznek csak a kormánnyal van konfliktusa, nem a társadalommal.



A Mazsihisz vezetősége még nem egyeztetett, de úgy gondolom, hogy ultimátumról szó sincsen, eddig sem volt, a Mazsihisz mindig a párbeszéd lehetőségét kérte a kormánytól, ezt nem kapta meg – mondta Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

Lázár János nyilatkozatára reagálva azt mondta, az már a kampány része, amelybe nem kívánnak beavatkozni. Ahhoz, hogy az emlékévvel kapcsolatos álláspontunkon változtassunk – tette hozzá a Mazsihisz elnöke, a kormánytól valamiféle gesztusokat kell kapnunk.

Úgy gondolom, itt nem a magyarországi zsidók-nem zsidók együttélésről van szó – fogalmazott Heisler András, hanem arról, hogy hiába kértünk a kormánytól lehetőséget a párbeszédre.

Mint mondta: a vidéki önkormányzatokkal folyamatos az együttműködésünk, a mi magatartásunk csak a kormánnyal való konfliktusunkat jelzi, a társadalommal semmiféle konfliktusunk nincs.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek