Kósersági-felügyelők Lengyelországban
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Kósersági-felügyelők Lengyelországban" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Az izraeli szervezet, ami a zsidó gyökereik felkutatásában segíti a lengyeleket, háromnapos vizsga után 17 embernek adta át a tanúsítványt, ami szerint szakértői lettek a zsidó vallásban és szokásrendszerben, ezúttal az élelmiszerek körében a rituális alkalmasság, a kóserség megállapításának.
A minősítési eljárást a lengyel főrabbi, Michael Shudrich felügyelte a Savej Jiszráel nevű jeruzsálemi szervezet képviselői mellett.
„A lengyel zsidók többsége a kóser élelmezési szabályokat nem ismerve nőtt fel. Kóser felügyelőket képezve segítjük a lengyelországi zsidókat örökségük megtalálásában” – közölte Miháel Freund, a Savej Jiszráel elnöke.
Lengyelországban az ottani zsidó közösség létszámának növekedése nyomán nőtt meg az igény a kóser élelmiszerek iránt. A minősítés birtokosai – 20-30 éves férfiak és nők – megtanulták a tej és hús megfelelő előállítására és elkészítésére vonatkozó zsidó vallási törvényeket, köztük a sabbat (szombat) és a pészah, a zsidó húsvét szabályainak megfelelő, kóserizáló előkészületeket, benne a takarítást és a főzést.
Lengyelországban a 10. századtól élnek zsidók. A második világháború előtt a lakosság 10 százalékát tették ki, több mint hárommillióan voltak. A hitleri Németország kirobbantotta háború idején, 1939 és 1945 között elpusztult 6 millió lengyel állampolgár fele zsidó volt.
Egy évvel a II. világháború után, 1946-ban hivatalos adatok szerint már csak 200 ezer zsidó élt Lengyelországban. 1948-ban, illetve az 1989-ig hatalmon lévő kommunista rendszer antiszemita kampányai idején – az ötvenes években és 1968-ban – sokan közülük Izraelbe emigráltak.
A lengyelországi zsidó közösség jelenlegi lélekszáma a különböző becslések szerint 20 és 50 ezer között mozog.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.