Tanulmányi központ az észak-erdélyi zsidóság történetének kutatásáért
Forrás: MTI
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Tanulmányi központ az észak-erdélyi zsidóság történetének kutatásáért" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
A nagyváradi Anne Frankként ismert Heyman Éva nevét viseli a Nagyváradi Egyetemen alakult tanulmányi központ, mely az észak-erdélyi zsidóság történetének a kutatását tűzte ki célul.
A Krónika erdélyi magyar napilap beszámolója szerint az Antonio Faur történészprofesszor által létrehozott központban a Nagyváradi Zsidó Hitközség és az állami levéltár által rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján vizsgálják majd a térség egykori zsidó közösségének holokauszt előtti történetét. Seidler András, a nagyváradi zsidó hitközség alelnöke a Krónikának nyilatkozva fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az alapító egy érdekmentesen cselekvő nem zsidó ember”.
Nagyváradon 1715 óta jegyzik a zsidó közösség jelenlétét, a közösségnek jelentős szerepe volt a város századfordulós újjáépítésében és kulturális felvirágoztatásában. A második világháború idején a váradi zsidókat gettóba zárták, majd haláltáborokba hurcolták, ahonnan nagyon kevesen tértek vissza.
Az Auschwitzban elgázosítottak között volt a 13 éves Heyman Éva is, aki a körülötte történő eseményekről naplót vezetett. Amikor a kislányt vonatra tették, dadája vette magához a füzetet, megmentve a naplót. Heyman Éva 1944-ben meghalt Auschwitzban, édesanyja azonban túlélte a megpróbáltatásokat, és hazatérve Magyarországon kiadatta a feljegyzéseket” – idézte fel a tanulmányi központ névadójának történetét Seidler András.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története