Betöltés...
  /  

A Dohány és a Hegedűs körzet közösen ünnepelt + videó

Mazsihisz


Közösen ünnepelte a chanukkát idén a Dohány utcai és a Hegedűs Gyula utcai körzet, december 25-én a gyönyörűen felújított Goldmark-teremben.



A műsor fél három körül kezdődött és sokak – főként a nyertesek – örömére, rögtön a tombolahúzással. A szinte megtelt teremben sokan vígan forgathatták a Gabbiano Prin és Nyomda Kft. ajándékkönyveit, melyeket a sorsolást végző dr. Frölich Róbert főrabbi nyújtott át a szerencséseknek.

Aztán elsötétült a nézőtér és Székhelyi József Salamon Béla estjét figyelhették a megjelentek. Sali bá’ szavaival: „aranyoskáim, azt a sikert…”

A szünetben az ünnephez illően az előtérben fánk és lekvár várta az uzsonnára vágyókat. Ezt követően szellemi éhségünket csillapíthattuk, Lőwy Tamás főrabbi úr beszélt a chanukkáról. Majd következett a gyertyagyújtás, a hatodik lángot három kántor, Fekete László, Biczó Tamás és Szilágyi Gábor gyújtotta meg.

Az ünnepi percek után Fonyó Barbara lépett a színpadra és énekelt. Zárásként Csala Zsuzsa és Lorán Lenke idézte fel rengeteg érdekes sztorival az együtt töltött „néhány” évtizedet.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek