A MAZSIHISZ vezetőivel tárgyalt Mesterházy Attila
MTI / Mazsihisz
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="A MAZSIHISZ vezetőivel tárgyalt Mesterházy Attila" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
A MAZSIHISZ elnökével, Feldmájer Péterrel és a szervezet ügyvezető igazgatójával, Zoltai Gusztávval folytatott megbeszélést Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető.
A találkozón részt vett még Streit Sándor a MAZSIHISZ alelnöke, Deutsch Róbert a rabbitestület vezetője, s helyettese Fröhlich Róbert főrabbi, valamint Steiner Pál országgyűlési képviselő.
A magyarországi történéseket értékelve az MSZP vezetője elmondta, a párt minden körülmények között kíméletlenül és kérlelhetetlenül fellép az antiszemitizmus bárminemű megnyilvánulása ellen, küzd a rasszizmus és a kisebbségeket megbélyegző politika ellen, alapvetőnek tekinti kultúrájuk védelmét, hagyományaik megőrzését, a zsidó örökség gondozását.
A megbeszélésen résztvevők megállapodtak abban, hogy – figyelemmel kísérve a jelenlegi politikai és közéleti helyzetet – félévente rendszeres találkozót tartanak, amelyen konkrét intézkedési tervet dolgoznak ki az egyre nyilvánvalóbbá váló, a magyar zsidóságot ért sérelmek és problémák kezelésére. Az MSZP ebben felhasználja nemzetközi kapcsolatait is, és a maga eszközeivel mindent megtesz a világ közvéleményének korrekt tájékoztatása érdekében.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története