Együttműködés a Dohány és a Kazinczy között
Mazsihisz
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Együttműködés a Dohány és a Kazinczy között" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi néhány évtized „legforradalmibb” együttműködésére kerül sor a vallásos magyarországi zsidó életben.
Ráv Jiszráél Méir Lau látogatásakor bebizonyosodott, hogy a neológia és az orthodoxia képes, tud és akar együtt dolgozni nemes célok érdekében. Most ennek az együttműködésnek új fejezetéhez érkeztünk.
A neológia „zászlóshajójának” számító Dohány utcai zsinagógában évek óta gyakorlat, hogy az esti minjen keretében dr. Frölich Róbert főrabbi vezetésével tanulás zajlik, éppúgy, ahogy a Kazinczy utcai orthodox közösségben is. Most kezdeti lépésként a Dohány-templom hívei heti egy alkalommal a Kazinczy utcai minjenben imádkoznak, ahol Majse Tuvja Weiszberger orthodox rabbi ad tanítást a neológ és orthodox híveknek a heti szidráról.
Az együttműködés, egymás erősítésének szép, és követendő példája ez, s e kezdetet remélhetőleg még sok, hasonló esemény követi majd, az együvé tartozás, és a zsidó egység érdekében és jegyében.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története