Brit mila a Rabbiképző-Zsidó Egyetemen
Róbert Péter / Forrás: OR-ZSE
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="Brit mila a Rabbiképző-Zsidó Egyetemen" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Kiszlév hó 7-én, szép és felemelő esemény zajlott az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem dísztermében. Tóth Sándor az intézmény oktatójának kisfia felvételt nyert Ábrahám szövetségébe.
Zsúfolásig megtelt a terem, még a folyosón is álltak, amikor megkezdődött a hagyományos szertartás. Az eseményt levezető Schőner Alfréd főrabbi üdvözölte a megjelenteket és ismertette a brit milá történetét, fontosságát, méltatta a most történendők jelentőségét.
Behozták a nyugodtan alvó újszülöttet, elhangzottak a szokásos imák, majd az Izraelből érkezett mohel, Jehosua Adler rabbi látta el fontos feladatát.
Ezalatt a sápadt és joggal ideges apa fel-alá járkált, míg a felhangzó sírás jelezte, hogy megtörtént amiért jöttünk: nyolcadnapra, ahogy az ősi törvény előírja a kisfiú zsidóvá lett.
A jelenlévők szeretettel köszöntötték Rafael Simon ben Reubent, a kis új jövevényt Ábrahám szövetségében, a zsidó közösségben, amelynek remélhetőleg értékes és boldog tagja lesz. Megszólalt a nagyapa is, akinek az unoka nagy örömet hozott.
Mindenki gratulált a szülőknek, akik meghatottan láthatták milyen sokan szeretik őket és gyermeküket. Gazdag vendéglátás fejezte méltóképpen be a gyönyörű délutánt!
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története