Betöltés...
  /  

„A zsidóság szerepe a történelmi Magyarországon…”

„A zsidóság szerepe a történelmi Magyarországon…” src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="„A zsidóság szerepe a történelmi Magyarországon…”" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />

Gál Juli


Ezzel a címmel került sor a Debreceni Zsidó Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szervezésében immáron tizenegyedik alkalommal a határon innen-és túli testvérhitközségek konferenciájára.



Az eseményre országunkat – mások mellett – képviselték Sopronból, Tiszafüredről, Budapestről, Székesfehérvárról, Salgótarjánból, a határokon túlról pedig népes küldöttség érkezett Nagyváradról, Brassóból, Aradról, Szatmárból, Kolozsvárról, Temesvárról, Szabadkáról, és volt vendég Kassáról is.

A konferencia moderátora Heller Zsolt néprajzkutató volt, aki elsőként a város polgármesterét Kósa Lajost konferálta fel.

Horovitz Tamás, a hitközség elnöke, miután üdvözölte a megjelenteket, elmondta, tizenegy évvel ezelőtt azzal a szándékkal indították útjára az azóta évente megrendezendő konferencia- sorozatot, hogy lehetőséget adjon a határon innen és határon túl élő közösségek számára, a találkozás és a megismerés élményét megadva vitassák meg az őket érintő gondolatokat és problémákat.

Dr. Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke köszöntötte a konferencia résztvevőit, különös tekintettel az ünnepekre, annak tartalmára utalva a tükröződő optimista hangulatra. Hangsúlyozta a házigazdák, a vendégül látók érdemét, az évenkénti szervezés-rendezés tekintetében, majd sikeres munkát kívánt.

Dr Asher Ehrenfeld, a Debreceni Zsidó Hitközség rabbija elmondta, miért is jött el az ideje a konferenciának, az együttléteknek, majd fikciók kapcsán világított rá generációs problémákra, az elhallgatásokra, arra, mi lett volna, ha nem történt volna deportálás, és egyebek mellett szólt a negyedik generációnál mára tengerentúlon is tapasztalható anyaország-szeretetről.

Zoltai Gusztáv, a Budapesti Zsidó Hitközség és Mazsihisz ügyvezető igazgatója „múlt- jelen-jövő” vonatkozásában átfogó előadást tartott. Egyebek mellett szólt arról a manapság „testvéri körökben”gyakrabban felhangzó tényről: mi mindent tett az elmúlt két és fél században a magyar zsidóság a haza felemelkedéséért.

A köszöntők, üdvözlések, megnyitó gondolatok elhangzása után kerülhetett sor a referátumokra.

Dr. Bartha Elek, a Debreceni Egyetem Néprajztanszék rektora”Zsidó néprajzi kutatások a Debreceni Egyetemen” címmel tartott előadást.

Dr. Újváry Zoltán, a Debreceni Egyetem professzora előadásának témája „Az első zsidó akadémikus Magyarországon, Ballagi Mór 1815-1891) volt.

Szécsi József vallásfilozófus, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára „Schlachta Margit a szlovák zsidókért” címmel írta, és mondta el referátumát.

Az elhangzott délelőtti előadásokat közös ebéd követte, a zuhogó eső miatt a Hitközségen belül kisebb helyszíneken.

A konferencia délutáni folytatásának első előadója a Holokauszt Dokumentációs Központ történész-főtanácsadója, a Számokba zárt sorsok”című kiállítás kurátora, Molnár Judit volt. Az intézményt képviselte természetesen dr. Harsányi László igazgató és helyettese, Martinkovits Judit is.

Babits Antal (MTA / Or-Zse), a „Majmoni Budapesten, kutatások a Rabbiképzőben 133 év távlatában” témát választotta.

Ezután a nagy érdeklődéssel várt Pódiumbeszélgetésre került sor, melyhez illő miliőt, varázslatos hangulatot antik enteriőr varázsolt a színpadon.

A résztvevők: Heller Ágnes filozófus, Ungvári Tamás író, műfordító, publicista, Gábor György filozófus. A beszélgetést a nap moderátora Heller Zsolt vezette.

A nap végén Istentiszteletre került sor, melyet a zsidó konyha remekei – svédasztalon követtek. Kulturális csemegét, az irodalmi desszertet Bächer Iván Legújabb zsidó kabarém című darabja jelentette.

A konferencia második munkanapja a reggeli Istentisztelet után vette kezdetét, mégpedig a szintén nagy érdeklődéssel várt szimpóziummal, melynek során szót kapnak a határon túli hitközségek jelenlévő képviselői is.

A programot Breuer Péter újságíró vezette, illetve moderálta, melynek résztvevői Deutsch Gábor (OR-ZSE), Prof. emeritus dr. Gergely Judith, Csukás Judit vallástörténész voltak.

Ezután került sor a határon túlikkal való beszélgetésre, véleményük meghallgatására. Az elhangzott előadások és beszélgetések kivételesen tartalmasak és élvezhetőek voltak, az előadók, saját területükön olyan információt és tudást adtak át, amit csak megköszönni lehet.


A rendezvényről bővebben az Új Élet október 15-én megjelenő számában olvashatnak.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek