Betöltés...
  /  

Emléke legyen áldás– Meghívó Tordai Péter sírkőavatására

„Szikla, melynek
cselekedete tökéletes” – tanítja hagyományunk. A zsidó emlékezetben a kő nem a
némaság, hanem az örökkévalóság szimbóluma. Tizenegy hónappal azután, hogy
közösségünk egyik legmeghatározóbb vezetője, Tordai Péter életének 77.
évében megtért Teremtőjéhez, eljött az idő, hogy a sírkő felavatásával
állítsunk maradandó emléket életének és munkásságának. 

A sírkőavatásra 2026. január 11-én, vasárnap délelőtt 11 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben.

Tordai Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) egykori elnökeként, valamint hosszú évekig a budai Frankel Leó úti zsinagógakörzet vezetőjeként, de mindenekelőtt a közösségért élő és dolgozó emberként hagyott pótolhatatlan űrt maga után.

Halálának tizenegyedik hónapjában, a zsidó törvényeknek és hagyományoknak megfelelően felavatjuk síremlékét, amely őrizni fogja nevét és szellemiségét az utókor számára. A szertartáson dr. Verő Tamás főrabbi mond emlékező beszédet, a gyászimákat dr. Nógrádi Gergely főkántor recitálja.

Hívunk mindenkit, aki ismerte és tisztelte őt, hogy közösen rójuk le kegyeletünket, és mondjunk imát egy olyan emberért, akinek szíve mindvégig közösségünkért dobogott.

Legyen a lelke bekötve az élet kötelékébe!

Kiemelt kép: Pixabay


Témák:
Ezek is érdekelhetnek