„Akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes
src="https://mazsi6.u9o.hu/wp-content/themes/aero-mazsihisz/img/placeholder_card.png" alt="„Akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes" width="751" height="422" loading="lazy" decoding="async" />
Forrás: Népszava
Kabos László, a legendás komikus-színész halála ötödik évfordulóján a pályatársak és tisztelői jelenlétében emléktáblát avattak a VI. kerület Révay utca 16. alatt, a Bálint Ház falán.
Az emléktáblát özvegye, Urbán Erika színésznő állíttatta, a Bálint Ház pedig helyet adott neki. A szürkés, erezett márványtáblán arany betűkkel az áll: Kabos Lászó (1923-2004) kiemelkedő zsidó komikus-színész, a Vidám Színpad alapító tagja. A táblán legalul híres mondását vésték márványba: „Akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes.”
A pályatársak közül elsőként Géczy Dorottya mondott köszönetet neki, amiért annyi évig játszhattak együtt. Heller Tamás színész elmondta, hogy a komikus atyai jóbarátja volt, s ő örökölte a nyakkendőit. Kabos László bárhol lépett föl, telt házakat vonzott, s elmondható, hogy most is „táblás háza” van – jegyezte meg a színész.
Sas József, a Mikroszkóp Színpad volt igazgatója úgy emlékezett a komikusra, mint aki nem kolléga, hanem családtag volt a színházban és tanácsaival segített a még jobb előadásokért. Beregi Péter színész azt emelte ki, hogy Kabos László volt az egyetlen olyan zsidó színész, aki vállalta is származását.
Kabos László szülővárosa, Sárvár polgármestere, Dénes Tibor is megjelent és koszorút is hozott. Az MTI-nek elmondta, hogy ápolják a város híres szülöttének emlékét, a szülőháza átalakítva ugyan, de áll, és utcát is elneveztek Kabos Lászlóról.
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
Auschwitz árnyékától a női szabadság jelképéig – Diane von Furstenberg története
Tu biSvát – a fák újéve Nagykanizsán
83 éve fagyott halálra Rejtő Jenő – sírva és nevetve emlékezünk
No views have been recorded for this period.