Betöltés...
  /  

Ma este beköszönt sávuot ünnepe

A Szináj hegyi kinyilatkoztatás évfordulóját mindmáig megünnepeljük, ez a három zsidó zarándokünnep közül a második. Sávuot, a Tóraadás ünnepe ma este 8 óra 15 perckor köszönt be és kedd este 9 óra 15 percig tart.

Sávuot (a hetek ünnepe) – a legismertebb elnevezés arra utal, hogy pészah másnapjától (amikor az ősi Izraelben az aratás kezdődött) számoljuk a napokat és a heteket. Ez az omerszámlálás. Mihelyst 7 hét (negyvenkilenc nap) eltelik, az ötvenedik napon tartjuk a „hetek” ünnepét. A sávuot Izraelben egy napig, nálunk viszont– mint a fenti időpontból is látjuk– két napig tart.

Jom hábikurim (az új termés napja) – ünnepünk alkalmával mutatták be a hajdan volt jeruzsálemi Szentélyben az új kenyeret. Ekkor ettek először az új kenyérből. Az ország minden részéből a fővárosba zarándokolt a nép, hogy hálájukat kifejezzék a Templomban a bő termésért, s még a szekeret húzó állatokat is virágokkal díszítették.

Zmán mátán toráténu (a Tóraadás időpontja) – a Tízparancsolat elhangzásának évfordulója ez az ünnep, ezért ilyenkor a zsinagógában felolvassuk az erkölcs alaptörvényét, amelyet a Tórán belül is a legszentebbnek tartunk.

Áceret (záróünnep) – hagyományaink szerint a pészach ünnepével kezdődő sorozat csak a mostani évfordulóval zárul le. Az egyiptomi szolgaságból történt csodálatos szabadulás is csak az isteni törvény elfogadásával vált teljessé. Vallásunk tanítása szerint ezért nincs igazi szabadság a lélek szabadsága nélkül.

Nem lehet véletlen, hogy a pészahot, a fizikai szabadulás ünnepét a bibliai hagyomány összekötötte ezzel a mostani sávuot ünneppel, a Tóraadás, vagy – úgy is mondhatjuk – a lelki szabadság emléknapjával.

A Tízparancsolat, az egész emberiségnek szánt örök isteni törvény, amely a zsidóság révén terjedt el világszerte, még mindig tartalmaz új, máig szóló tanítást és példamutató üzenetet.

Sávuothoz szinte semmilyen különös vallási szertartás nem kötődik, csupán két – általánosan elterjedt – népszokást említhetünk meg, amelyek az ünnep sajátos hangulatát alakítják. Otthonainkat és templomainkat sok szép virággal, friss lombbal díszítjük, és tejes ételeket fogyasztunk. Ezzel azt jelezzük: a Tóra számunkra ma is friss, éltető ereje – akárcsak a tej a kisgyermeket – táplálja Izrael népét.

És még valami: magyar zsidó szokás szerint a leányavatást, a bát micva szép szertartását is csoportosan ilyenkor tartják.

Minden kedves olvasónknak boldog ünnepet kívánunk!


Témák:
Ezek is érdekelhetnek