Betöltés...
  /  

Egy erős közösség múltja és jelene: Holokauszt-emlékkiállítás nyílt Pesterzsébeten

Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a Dél-Pesti
zsinagógában tett látogatása során részt vett a kábálát sábáton, valamint
megtekintette a holokauszt nemzetközi áldozatainak emléknapja alkalmából
szervezett kiállítást. A kiállítás a pesterzsébeti, soroksári és csepeli zsidó
közösség történetét dolgozza fel, bemutatva annak gazdag múltját és
megpróbáltatásait.

Csepel, Pesterzsébet és Soroksár távol helyezkedik el a főváros központi zsinagógai körzetétől, ennek ellenére a helyi közösséget irigylésre méltó szellem és erős összetartás jellemzi. Kerényi Zsuzsa, a körzet elnöke hangsúlyozta, hogy a kiállítás két lelkes helytörténész munkájának eredménye, akik alapos kutatást végeztek a helyi zsidóság történetének feldolgozása során.

A kiállítás több részből áll: az elején egy általános bevezetést tekinthetnek meg a látogatók, ahol megismerhetik a helyi hitközségek kialakulását. Kiemelt szekció mutatja be a zsidó és helyi közösség meghatározó személyiségeit, köztük Weisz Manfrédot Csepelről, dr. Bárdos Elemért Pesterzsébetről, valamint Neumann Nádor Ödönt Soroksárról, akiről az Egészségházat is elnevezték.


A kiállítás idővonalon keresztül vezeti végig a látogatókat a közösség kulcsfontosságú pillanatain, beleértve a vészkorszakot is. A látogatók megismerhetik azokat a rabbikat és közösségi vezetőket, akik sokat tettek a helyi zsidóságért. Az egykori pesterzsébeti nagy zsinagóga, amely a hívek adományaiból épült fel és 1901-ben nyitotta meg kapuit, valamint a soroksári és csepeli imaházak is fontos szerepet kaptak a kiállításban.

A tárlaton megtekinthetők olyan rituális tárgyak, mint egy nem kóser Tóra, imaszíj, kipa, sábeszi gyertyatartó és kidus pohár. Külön részt szenteltek a holokauszt emlékének, ahol térképen láthatók az egykori gettók és csillagos házak helyszínei. Az áldozatok nevei a falakon olvashatók, akikről képek maradtak fenn, azokat fotókon is láthatjuk. Egy képernyőn folyamatosan peregnek az elpusztítottak nevei.

A kiállítást 2024. január 28-án nyitották meg Szabados Ákos polgármester jelenlétében. A körzet kezdeményezésére 2024. április 16-án egy emlékművet is állítottak a 4500 helyi áldozat tiszteletére.

A kiállításhoz kapcsolódóan egy helytörténeti sétafüzet is készült, amelyben 15 emlékhely szerepel. A füzet egy QR-kódot is tartalmaz, amely további információkat nyújtanak a kiállításról és az emlékpontokról. Soroksárról külön kötet is készült, amely a helyi zsidó közösség történetét mutatja be.

Totha Péter Joel főrabbi kiemelte, hogy a közösség nagy létszámban gyűlik össze az ünnepek és a péntek esti imaalkalmakkor. Céljuk, hogy a zsidó hagyományokhoz való kötődést erősítsék, és mindenki számára mély, személyes élményt nyújtsanak az ünnepek. A Dél-Pesti körzet egy igazán családias, szeretetteljes közösség, amely mindenkit nyitott szívvel vár.

Zucker-Kertész Lilla beszámolója
Fotó: Ritter Doron


Témák:
Ezek is érdekelhetnek